Az elvesztett gyerek története - Elena Ferrante

9.29 €

Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését.Elena és Nino története a szenvedélyek története, és Elena hamarosan már a szerint választja meg élete helyszíneit, hogy hol lehet együtt a szeretőjével. Egyik nápolyi útja során megtudja, hogy Lila mindenáron találkozni akar vele.A két nő hat évtizedes történetét és vele Nápoly és egész Olaszország történetét felölelő saga Az elvesztett gyerek történetével véget ér. Elena Ferrante, a 19. századi nagy írók méltó utódaként, a korábbiaknál is teljesebb, gazdagabb, pezsgőbb, feledhetetlen világot tár elénk.Elena Ferrante a kortárs világirodalom nagy rejtélye. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket, de kiléte ismeretlen. Annyi tudható róla, hogy Nápolyban született, és ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak és a Nő a sötétben szerzője. Első két regényét Mario Martone, valamint Roberto Faenza filmesítette meg. La Frantumaglia (Szilánkok) című műhelynaplójában levelezését, jegyzeteit, valamint kiadatlan írásait gyűjtötte össze. 2007-ben La spiaggia di notte (Éjjeli strand) címen egy gyerekkönyve, 2019-ben pedig L'invenzione occasionale (Véletlen találatok) címen egy esszékötete is megjelent. Az elvesztett gyerek története a Nápolyi regények (2011-2014) tetralógia negyedik, befejező kötete. A sorozat első két kötetét az HBO filmesítette meg.

Podobné produkty

Az Aki megszökik és aki marad azzal ért véget, hogy Lila számítástechnikai céget hozott létre Enzóval, Elena pedig elhagyta férjét régi szerelme, Nino miatt, amivel veszélybe sodorta írói karrierjét és elhanyagolta lányai nevelését. Elena és Nino története...
16.1 €
Könyvemet egy elkövetkező új nemzedéknek ajánlom. Balassa Péter esztéta és irodalomkritikus három évtizeddel ezelőtt azt üzente a mi nemzedékünknek, hogy „Ne hagyják, kérem, hogy a fejük fölött kibontakozzon valamiféle küzdelem a lelkükért – válasszanak, szelektáljanak...
16.06 €
EGY TITOKZATOS KÖNYV. EGY ELVESZETT MÚLT. EGY NŐ, AKI VÉGRE RÁTALÁL ÖNMAGÁRA. Martha Storm könyvtáros, és egész életében könnyebben talált menedéket a könyvek között, mint az emberek társaságában. Bár szuperhősös jegyzetfüzetében lelkiismeretesen vezeti listáit...
17.72 €
Berlin, 1930-as évek. Amanda Sternberg és férje boldog jövőről szőtt álmai szertefoszlanak, amikor a náci hatalomátvétel után be kell zárniuk könyvesboltjukat, majd koncentrációs táborba hurcolják Juliust. A kétségbeesett Amanda gyermekeivel Dél-Franciaország...
9.72 €
Aj Csinget a huszadik századi kínai költészet legjelentősebb megújítójaként tartják számon. A hagyományos kínai formákat maga mögött hagyva szabadversekben írt egyszerű nyelven, a hétköznapi embereknek. Versei először jelennek meg magyarul önálló kötetben.
3.66 €
A több mint 14 millió példányban eladott Mielőtt megismertelek folytatása. Lou Clarknak rengeteg kérdése van. Például, hogy hogy a csudába került egy reptéri bárba, ahol minden műszakját azzal tölti, hogy nézi, ahogy mások új helyekre repülnek? Vagy hogy miért...
10.14 €
A világszerte több mint 8 millió példányban eladott Mielőtt megismertelek folytatása! Amikor egy történet véget ér, mindig elkezdődik egy újabb… Hogyan tehetjük túl...
8.03 €
Az Elvesztegetett évek a második és harmadik Orbán-kormány gazdaságpolitikáját és gazdaságirányítását elemzi és értékeli, a megelőző időszakokokkal...
3.63 €
„Csaknem szemben álltak egymással, mikor az felemelte a fejét és egyenesen a lány szemébe nézett. Moira döbbent tekintettel bámult rá. Azt sem tudta, mire gondoljon. Egyből felismerte, hogy az a fura öreg férfi volt, akinek nekiütközött az egyetemnél. Aki a...
5.61 €