A szocializmus bűnbarlangjai - Tamás Bezsenyi,Böcskei Balázs

6.45 €

A kötetből az olvasó megismertheti a Kádár-rendszer, az úgynevezett szocialista társadalom bűntársadalmi sajátosságait. Bűnügyek, bűnözők és bűnök által mutatunk be egy rendszert, melyben milliók így vagy úgy, de megtalálták a helyüket. Ez felér annak a tükörnek a megtisztításával, amelybe nem szeretnének belenézni. Az ugyanis, hogy miként bűnözünk, arról is beszél, milyen titkokat őrzünk. Stricik, prostituáltak, szobáztatók, kocsmárosok, tartótisztek, rendőrök olyan logisztikát és kreativitást igénylő folyton mozgó rendszert hoztak létre közösen, amelyet szereplői sem láthattak át – bár ők is működtették.  A könyvben az olvasóval betérünk jó pár lokálba, ott leszünk a betöréseket megtervező italozásokon, és a zsákmány elpasszoláskor is. Ahogyan fel is nyomkodjuk egymást a rendőrségen, de szigorúan „jóbaráti alapon.” Lekövetjük, hogy a szocializmusban műkincsekkel csencselni vagy postát rabolni éppúgy (technikai) tudást igényelt, mint a hibákból építkezve rájönni, hogy ki is az elkövető. Megannyi életellenes bűncselekményről, darabolásról, lopásról, vérben és testnedvekben úszó pillanatokról nem kívánt tudomást venni „a szocialista tudat”, holott a tudatalattiban jelentős erők mozogtak. Ezeket is felszínre hozza, és bemutatja ez a könyv.

Podobné produkty

Magyarország 20. századi történetéről – különösen a két világháború közötti időszakáról – nem lehet reális képet alkotni a szociáldemokrácia történetének objektív, alapos és árnyalt ismerete nélkül, miként a budapesti várospolitikáról sem az annak formálásában,...
5.63 €
A marxizmus tépett köntösében fellépő új próféták nemcsak azt hirdetik, hogy a piaci kapitalizmus és a liberális demokrácia halálra van ítélve, hanem néhányuk még megkísérli a marxizmus és a leninizmus rehabilitálását is. Ezek a szerzők boldogan figyelmen kívül...
13.52 €
"Egyszerűen letehetetlen. Elliot Aronson nem először bizonyítja, hogy a szociálpszichológiáról közérthetően és érdekfeszítően tud írni, de az "Életem és a szociálpszichológia" kötetben önmagát is felülmúlja. Lenyűgözve olvastam élettörténetét, és számtalan...
12.83 €
A szociálpszichológia a társas élet tudománya. Különleges ez a tudomány, hiszen amit ez tud, azt mindenki tudja. Senki sem élhet a társadalmon kívül, senki se kerülheti el, hogy...
6.73 €
Legutolsó forradalmunk mára, mondhatni, az emlékezetpolitikai csatározások áldozata lett. Ez a könyv segít megérteni, mi történt '56-ban, mindezt úgy, hogy nem a fegyveres harcokra koncentrál, hanem a munkásság autonómiatörekvéseit vizsgálja a forradalom kitörésétől...
7.88 €
"Gyűjteményes kötet NICOLAE CEAUŞESCU lelkesítőbeszédeiből, amelyekben az ifjúság számárafogalmaz meg gondolatokat, elvárásokat, követendőmagatartásmintákat a demokratikus...
1.07 €
Traktoroslányból jól öltözött dolgozó hölgy, majd menő csaj: hosszú utat járt be a trendérzékeny nő a szocializmus évtizedei alatt, amíg az ötvenes évek puritán mintájától eljutott a rendszerváltás időszakának szexi poszterlány-imázsáig. Sokszor kellett kreatívnak...
14.08 €
A bürokráciáról és a hivatalnokokról mindenkinek van személyes tapasztalata. A hivatali érintkezés élménye sokszor rendkívül intenzív, mert bennünket, illetve...
6.73 €
„Azért mesélem el a történetemet, mert jól szemlélteti az igazságot, amelyet senki nem akar beismerni: a sötétség ott van, ahol a legkevésbé számítasz rá. Bűnöző vagyok, bűnügyi nyilvántartásba vétel nélkül. Az álcázás mestere vagyok, sosem kaptak el. Tetteimet...
16.9 €