Szociopata - Patric Gagne

16.9 €

„Azért mesélem el a történetemet, mert jól szemlélteti az igazságot, amelyet senki nem akar beismerni: a sötétség ott van, ahol a legkevésbé számítasz rá. Bűnöző vagyok, bűnügyi nyilvántartásba vétel nélkül. Az álcázás mestere vagyok, sosem kaptak el. Tetteimet szinte sosem bánom meg. Barátságos vagyok. Felelősségteljes vagyok. Láthatatlan vagyok. Elvegyülök a tömegben. Huszonegyedik századi szociopata vagyok. Azért írtam meg ezt a könyvet, mert tudom, nem vagyok egyedül.” „Esther Perel párkapcsolati terapeuta podcastjének és egy pikáns kitárulkozásnak a keresztezése” San Francisco Chronicle Patric Gagne még óvodás sem volt, amikor rájött, hogy kellemetlenül érzik mellette magukat az emberek. Furcsa reakciókat váltott ki mindenkiből, de maga sem tudta, miért. Gyanította, hogy talán azért, mert a félelem, a bűntudat és az empátia érzése ismeretlen számára, sőt többnyire semmit sem érez. Hogy megtöltse ezt az ürességet, a fiatal lány ellopott ezt-azt. Hazudozott. Néha erőszakosan viselkedett, néha lakásokba tört be. Csak hogy végre helyettesítse a semmit… valamivel. Bármivel. Az egyetemen Patric végre megbizonyosodott arról, amit már régóta sejtett, hogy szociopata. Azt mondták neki, hogy erre nincs terápia, és nem is reménykedhet abban, hogy normális életet élhet. Egy szociopata nem lehet más, mint őrült, gonosztevő, szörnyeteg. Amikor azonban Patric újra kapcsolatba kerül régi szerelmével, felcsillan előtte a diagnózison túli jövő lehetősége. Kedvese és néhány különleges ember segítségével nekilát, hogy bebizonyítsa: a hozzá hasonlóan szociopátiával diagnosztizált több millió sorstársa sem mind szörnyeteg, sőt. Inspiráló történet a Patric sorsát megváltoztató utazásról és arról, hogyan sikerült felépítenie egy szeretettel és reménnyel teli életet.

Podobné produkty

A szociológia az a társadalomtudomány, amely ismeretanyagánál fogva ma már nélkülözhetetlen a legkülönbözőbb szakmák képviselői számára. Különösen fontos ez a tudás az emberekkel, emberi viszonyokkal dolgozó jogászok munkájához. Ez a tankönyv egyrészt a jogi...
5.07 €
Hogyan alakult ki Magyarországon egy olyan rendszer, amelyben a korrupció szinte minden területen jelen van? Milyen hatással van mindez a gazdasági fejlődésre,a társadalmi igazságosságra és az emberek bizalmára?Miért a törvények kijátszása az elfogadott megoldás?Meddig...
14.36 €
A bürokráciáról és a hivatalnokokról mindenkinek van személyes tapasztalata. A hivatali érintkezés élménye sokszor rendkívül intenzív, mert bennünket, illetve...
6.73 €
EGY HULLA HEVER A NAPPALIMBAN.A rendőrséget nem tervezem kihívni, mivel én szúrtam le a betolakodót. Ha őszinte akarok lenni, összesen hétszer. Az ember nem is gondolná, milyen nehéz megölni valakit egy zöldségvágó késsel.Mielőtt találgatni kezdenél: nem a...
12.06 €
Ebben a sorozatban a kötetek másképp (másképpen és főleg képekben) mutatják be az olvasóknak korunk érdeklődésre számot tartó, fontos jelenségeit: tudományterületeket, gyógyító gyakorlatokat, világot feltáró elméleteket, rendkívüli embereket... A Szociológia...
7.27 €
Vo fascinujúcej autobiografii autorka otvorene píše o svojom boji so sociopatiou, dodnes zatracovanou a nepochopenou duševnou poruchou. Patric Gagne si už pred nástupom do škôlky uvedomovala, že s ňou nie je niečo v poriadku. Ľudia na jej správanie reagovali...
18.03 €
Sociopath: A Memoir is the astoundingly honest true story of a life lived on the edge of the law, and a fascinating account of one woman's battle to understand her diagnosis. Moving and illuminating, it will challenge everything you thought you knew about sociopathy....
15.95 €
Vo fascinujúcej autobiografii autorka otvorene píše o svojom boji so sociopatiou, dodnes zatracovanou a nepochopenou duševnou poruchou. Patric Gagne si už pred nástupom do škôlky uvedomovala, že s ňou nie je niečo v poriadku. Ľudia na jej správanie reagovali...
15.9 €
Krást začne, ještě než se naučí mluvit. Už ve školce pozná, že je jiná než ostatní děti, a ve škole bodne spolužačku tužkou do hlavy. Patric Gagne totiž emoce vidí, vnímá a chápe – ale necítí. Přesto chce žít jako ostatní, a tak se snaží normální život alespoň...
22.4 €