A sötét újkor - János Drábik

9.27 €

Magyarországon 2009-ben – a pénzügyi világválság kellős közepén a magyar bankrendszer nyeresége a duplája volt a nyugati országokban realizált profitnak. Miért nem engedik meg az államnak, mint tulajdonosnak, hogy beleszóljon a pénzrendszer irányításába, ha a bankrendszer már a válság alatt tőle várta a segítséget? Kiderült, hogy Kínában, ahol az állam irányítja a központi bankot, a legnehezebb időszakban is meg tudták tartani az egyensúlyt: nincs infláció, és 10%-kal növekszik a gazdaság. A felmerülő problémák kezelhetőnek bizonyultak. Vissza kellene vonni az MNB függetlenségét a saját tulajdonosától, hiszen a Monetáris Tanács tagjai csak kinevezett bürokraták, akik nem tartoznak politikai felelősséggel a választópolgároknak. Az Európai Unió a pénzuralmi világelit saját intézménye. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az Európai Unió fölösleges intézmény. Európa népeinek nincs szükségük egy elbürokratizálódott, költséges birodalmi struktúrára. Az unióból származó előnyöket – a termelés, az áruk, az információ és eszmék szabad áramlása, a határok fellazítása – birodalmi vízfej nélkül, a nemzetállamok közötti két- vagy többoldalú együttműködéssel is hatékonyan megvalósíthatják, elérhetik. Az EU-ra nem Európa népeinek, hanem a világuralmi elitnek van szüksége. Az államok feletti hatalmat gyakorló transznacionális pénzkartell akar mindenáron szabadulni a nemzetállamoktól, mert azok a szuverenitásigényüknél fogva bármikor kiléphetnek a pénzuralmi világrendből.

Podobné produkty

Magyarországon 2009-ben - a pénzügyi világválság kellős közepén a magyar bankrendszer nyeresége a duplája volt a nyugati országokban realizált profitnak. Miért nem engedik meg az államnak, mint tulajdonosnak, hogy beleszóljon a pénzrendszer irányításába, ha...
12.67 €
V březnu 1919 se na milánském náměstí Piazza San Sepolcro shromáždilo několik desítek lidí v čele se zapáleným nacionalistou Benitem Mussolinim. Výsledkem byl vznik organizace nazvané Italské bojové svazky (Fasci Italiani di Combattimento). Na politické scéně...
55.99 €
Vígh Éva legújabb kötete a XIII-XVII. századi olasz művelődés- és irodalomtörténet sajátos szempontú bemutatására vállalkozott húsz fejezetben. A középkor, a reneszánsz és a barokk kor legjelentősebb szerzői és műfajai esetében az állatok szimbolikus jelentésére...
9.65 €
Sorozatunk második része a két világháború között megrendezett olimpiai játékok történetét foglalja össze. Az első világháború meghiúsította...
2.79 €
A második világháború után rendezett olimpiák rendszerint feszült nemzetközi légkörben zajlottak. A kötetünkben tárgyalt három verseny sem kivétel ez alól:...
2.79 €
Furcsa 12 év krónikája olimpiatörténeti sorozatunk ötödik része. Az 1976-os játékokra három város pályázott, s a soron következő három olimpiát e...
2.79 €
Úgy tűnik, a harmadik évezred elején lassan valóra válik egy régesrég élt francia fiatalember álma: olyan nemzetközi sportjáték megrendezése, amelyen a glóbusz (majdnem)...
2.79 €
Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával kezdődött. Moszkva még csak nemzetközi joggal ellentétes illegitim követelésekkel sem állt elő. Az ukrán konfliktus úgy kezdődött, hogy az Egyesült Államok, a NATO és az EU közös erőfeszítéssel...
12.9 €
Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával kezdődött. Moszkva még csak nemzetközi joggal ellentétes illegitim követelésekkel sem állt elő. Az ukrán konfliktus úgy kezdődött, hogy az Egyesült Államok, a NATO és az EU közös erőfeszítéssel...
9.27 €