Az ukrán dráma - János Drábik

9.27 €

Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával kezdődött. Moszkva még csak nemzetközi joggal ellentétes illegitim követelésekkel sem állt elő. Az ukrán konfliktus úgy kezdődött, hogy az Egyesült Államok, a NATO és az EU közös erőfeszítéssel kísérletet tett Ukrajna kiszakítására Oroszországgal fenntartott természetes kapcsolatrendszeréből, amely történelmi alapokon és mélyen gyökerező közös kultúrán és valláson alapult. A Nyugat felelőtlen vakmerőséggel tett kísérletet arra, hogy Ukrajnát a saját érdekszférájába kényszerítse. Moszkva már a 2000-es évek elejétől kezdve világossá tette, hogy Ukrajna integrációját a NATO-ba nem tudja elfogadni, mert azok alapvetően sértik nemzetbiztonsági érdekeit. A washingtoni neokon döntéshozók ignorálták ezeket a figyelmeztetéseket, amelyek nem Oroszország terjeszkedési igényeit, hanem alapvető biztonsági érdekeit fejezték ki. Azok az amerikai diplomaták, akik végül az ukrajnai válságot kiváltó intézkedéseket meghozták, súlyos szakmai hibát követtek el, amikor nem mérték fel helyesen, mi lesz az általuk kiváltott konfliktus következménye. Ukrajna felfegyverzése, továbbá az ukrán haderő kiképzése és modernizálása nem lesz képes kikényszeríteni, hogy Oroszország mondjon le alapvető biztonsági érdekeiről. A modern fegyverek tömeges megjelenése Ukrajnában csak tovább élezi a konfliktust, és még több szenvedést okoz az ukrán népnek. Ukrajna életbevágóan fontos Oroszország szempontjából, ugyanez Washington és az EU vonatkozásában nem mondható el. Több mint egy éve folyik a Washington–NATO–EU-trojka gazdasági háborúja Oroszország ellen, és a kibontakozott stratégiából egyértelműen az látható, hogy a Nyugat csak átmeneti fegyverszünetben érdekelt, hogy időhöz jusson a háború és a rombolás hatékonyabb folytatásához. A kudarcért azonban automatikusan Putyint és az orosz kormányt teszik felelőssé. A pénzhatalmi világelit ismét ahhoz a technikához nyúlt, amelyet az egy központú világrend létrehozását célzó stratégiájához eddig is használt. Azt kell vádolni a világuralomra való törekvéssel, aki a pénzhatalmi világelit ez irányú törekvésének ellenáll. A szükségtelen ukrán konfliktus véget vetett annak is, hogy Washington és Moszkva továbbra is szorosan együttműködjön az Oroszországban található, nem kellően őrzött és raktározott nukleáris anyagok védelmében. Mindebből az következik, hogy a Nyugat irányítóinak le kellene mondaniuk arról, hogy tovább folytatják a NATO veszélyes és szükségtelen terjeszkedését keleti irányban. Ukrajnának el nem kötelezett, tömbön kívüli, semleges államnak kell maradnia. Ekkor megnyílna a lehetőség arra, hogy Oroszország, az EU és az Egyesült Államok is közösen kidolgozzanak egy olyan gazdasági programot, amely nemcsak megmentené ezt a jobb sorsra érdemes országot az összeomlástól, de hosszú távú felemelkedését is lehetővé tenné.

Podobné produkty

Az ukrán válság nem Oroszország egyoldalú és váratlan akciójával kezdődött. Moszkva még csak nemzetközi joggal ellentétes illegitim követelésekkel sem állt elő. Az ukrán konfliktus úgy kezdődött, hogy az Egyesült Államok, a NATO és az EU közös erőfeszítéssel...
12.9 €
Pavlo Arie DENNÍK PREŽITIA CIVILNÉHO OBYVATEĽA MESTA VO VOJNOVÝCH PODMIENKACH Natalia Vorožbyt ZLÉ CESTY Maksym Kuročkin RUSOFÓBIA Antológia súčasnej ukrajinskej drámy prináša hry svetovo známych dramatikov Natalie Vorožbyt, Maksyma Kuročkina a pre slovenské...
15 €
Úspešná a čitateľsky obľúbená kniha Príhody uja Hrmotku vychádza vo štvrtom vydaní, tento raz dvojjazyčne, a to ukrajinsky a slovensky. Môže teda osloviť ukrajinské aj slovenské deti a je vhodná pre školy, v ktorých sa učia žiaci v jazykovo zmiešaných skupinách....
9.9 €
Další lahůdka pro milovníky herních titulů. Ale nejen pro ně. Tato kniha potěší jak hráče, tak příznivce klasické fantasy, které by jinak příslušnost knihy k hernímu světu mohla odrazovat. Děj knihy je totiž zasazen před události ze hry samotné. * Když je zrazena...
5.73 €
Súostrovie Vikingov čakajú zlé časy – schyľuje sa k vzbure drakov, ktoré sa chcú oslobodiť spod nadvlády ľudí a celú ľudskú rasu vyhladiť. Podarí sa Štikútovi zabrániť im v tom? Vikingov čaká aj voľba nového kráľa Západodivočiny. Môže sa ním stať iba ten, kto...
6.99 €
Za fašistov už boli označení takmer všetci. Termíny „fašizmus“ a „fašista“ patria k najpoužívanejším termínom druhej polovice 20. storočia a okrem iného v našom slovníku plnia funkciu univerzálnej nadávky. Historik Jakub Drábik vo svojej knihe objasňuje, čo...
14.9 €
„Ha látni akarja a jövőt, akkor képzeljen el egy csizmát, amint az ember arcát tiporja – örökké.” – (Orwell) E kötetnek a címe – Orwellia – a George Orwell világsikerű...
9.27 €
Magyarországon 2009-ben – a pénzügyi világválság kellős közepén a magyar bankrendszer nyeresége a duplája volt a nyugati országokban realizált profitnak. Miért nem...
9.27 €
Dejiny sú MEGA je zbierkou fascinujúcich a často prehliadaných epizód z histórie – od pozoruhodných žien a výnimočných mužov až po neuveriteľné zvieratá, nadprirodzené bytosti a príbehy hrdinstva a odvahy. Pútavé, zábavné a miestami i vtipné rozprávanie robí...
12.9 €