Az újkori olimpiák története 5. rész - Ivanics Tibor,Lévai György

2.79 €

Furcsa 12 év krónikája olimpiatörténeti sorozatunk ötödik része. Az 1976-os játékokra három város pályázott, s a soron következő három olimpiát e három város rendezte. A háromból kettő végül csonka lett: a világpolitika válságba sodorta az olimpiai mozgalmat. Los Angeles és Moszkva versenyéből először még a „semleges” Montreal került ki győztesen, de 1976-ban sem volt teljes a mezőny: harminc afrikai ország bojkottálta az eseményt az új-zélandi rögbiválogatott dél-afrikai túrája miatt. Négy évvel később Moszkvából a Nyugat vezető sporthatalmai hiányoztak, azután Los Angelesből a létező szocializmus országai (Románia kivételével). Emlékezzünk inkább másokra: Juantorena, Viren, Ender, Comaneci, Coe, Ovett, Szalnyikov, Carl Lewis, Moses, Jordan, Drazsen Petrovics, Magyar Zoltán, Tordasi Ildikó, Németh Miklós, Wladár Sándor, Foltán-Vaskúti – ma már legendás nevek.A nyári olimpiák történetét bemutató e-könyvsorozatot a sporttörténész szerzők kifejezetten a multimédiapláza számára készítették, és kizárólag e-könyvben hozzáférhető. A sorozat nem csak azért érdekes és fontos, mert hosszú idő óta nem jelent meg ilyen részletes magyar nyelvű statisztika. Még ennél is fontosabb, hogy adatbázisa a legújabb kutatások eredményeit tükrözi, így néhány, a sportrajongók körében tévesen nyilvántartott eredmény a régi jegyzőkönyvek és bírói döntések utólagos felkutatásával módosult.A sorozat részeinek felépítése azonos. Az újkori olimpiai mozgalom előzményeit bemutató két nyitófejezet (Bevezetés ; Olümpiától a megvalósulásig) után a következő nyári olimpia rövid szöveges ismertetője összefoglalja a megrendezéssel kapcsolatos tudnivalókat, megemlíti a legérdekesebb, legnagyobb vagy éppen váratlan eredményeket, a legkiemelkedőbb sportembereket, végül sorra veszi a magyar olimpiai csapat érmeit, pontot érő győzelmeit és helyezéseit. A szöveges leírás után következik a versenyek eredményeit tartalmazó részletes táblázat, melyből megismerhetők minden sportág dobogósai, valamint a magyar indulók összes helyezése.

Podobné produkty

Sorozatunk második része a két világháború között megrendezett olimpiai játékok történetét foglalja össze. Az első világháború meghiúsította...
2.79 €
A második világháború után rendezett olimpiák rendszerint feszült nemzetközi légkörben zajlottak. A kötetünkben tárgyalt három verseny sem kivétel ez alól:...
2.79 €
Úgy tűnik, a harmadik évezred elején lassan valóra válik egy régesrég élt francia fiatalember álma: olyan nemzetközi sportjáték megrendezése, amelyen a glóbusz (majdnem)...
2.79 €
Az Ivanics Tibor-Lévai György szerzőpáros legújabb műve a téli olimpiák történetét dolgozza fel, három részben. A kötetek a versenyek rövid, szöveges összefoglalója...
2.79 €
Az Ivanics Tibor-Lévai György szerzõpáros legújabb mûve a téli olimpiák történetét dolgozza fel, három részben. A kötetek a versenyek rövid, szöveges összefoglalója...
2.79 €
Az Ivanics Tibor-Lévai György szerzőpáros legújabb műve a téli olimpiák történetét dolgozza fel, három részben. A kötetek a versenyek rövid, szöveges összefoglalója...
2.79 €
A félvérek egész évben harcra készülődtek, de tudták, hogy nem sok esélyük van a győzelemre. Kronosz serege erősebb volt, mint valaha, és minden átállt istennel és félistennel nagyobb lett. Amíg az olimposziak a pusztító Tüphónt próbálták megállítani, addig...
11.26 €
A szellemek nem lelnek többé nyugalomra. Nico figyelmeztette őket. Ha a félistenek bemennek Hádész Házába, legrosszabb emlékeiket keltik életre. Nico maga is kísértetté változhat, ha újabb árnyutazásra indulnak. De talán még ez is jobb, mint hagyni, hogy valaki...
16.13 €