A remegő kezű órásmester - Nagy Koppány Zsolt

5.07 €

Nagy Koppány Zsolt A remegő kezű órásmester című kötete humoreszkeket, tárcákat, recenziókat, esszéket és kritikákattartalmaz, három ciklusba rendezve. Az első, Savanyú kockacukor címet viselő rész az írás, olvasás, szerkesztés témakörével foglalkozik, a második – Cementfátyol –áll talán legközelebb a szerző korábbi, 2021-ben Apucifoci címmel megjelent és jelentős olvasói népszerűségnek örvendő humoreszkkötetének írásaihoz, míg a harmadik (Simogató ostorcsapás)ciklus recenziókat, esszéket és kritikákat foglal magában. A kötetben szereplő szövegek jelentős része megjelent folyóiratokban és napilapokban, de a szerző a kötetté komponálás során kellőképpen egymáshoz igazította őket, így biztosítva az olvasót, hogy a fókusz még akkor is minden alkalommal továbbvándoroljon kicsit és újra bemérje a szöveget (meg a szöveg világát), ha közeli, rokon vagy olykor egyenesen azonos tematikájú írások kerülnek eléje. A három ciklusban összesen 222 szöveg szerepel, és ezek mind külön, egyenként, mind pedig együtt, ciklusokként és kötetként is megképezik a maguk teremtett világát, így Nagy Koppány Zsolt életművének újabb fontos mérföldkövét jelentik.

Podobné produkty

1862 nyarán ifjú művészek maroknyi csoportja jelenik meg a Temze partján álló Birchwood kúriában. Vezetőjük a kimondottan szenvedélyes és kiemelkedően tehetséges Edward Radcliffe,...
9.46 €
Németország 1945 januárjában. Bár a szövetségesek már közelítenek Bajorország felé, még egyre érkeznek a foglyok a dachaui koncentrációs táborba. Isaak Schüller, a zsidó órásmester nem érti, hogyan kerülhetett ide, de biztos benne, hogy nem fog élve távozni....
15.49 €
Egy rendkívüli visszaemlékezés a kitartásról,a hitről és arról a különleges készségről,ami együtt - és életben - tartott három testvért a második világháború legsötétebb időszakában. Harry Lenga haszid zsidó családban látta meg a napvilágot a lengyelországi...
14.08 €
Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége...
8.45 €
Magyarország, 973 Koppány, a hétmagyarok nagyurának unokaöccse és leendő utódja mindössze tizenegy éves, amikor a megkeresztelkedését követő napon apját, Tar Szöréndet,...
9.27 €
Nagy Koppány Zsolt kisregényének főszereplője akarata ellenére kerül egy olyan erkölcsi dilemma elé, amelyből lehetetlen jól kijönnie. Miközben gyógyszert visz beteg gyermekének, a távolsági busz szakadékba zuhan, és a túlélők között elszabadul a pokol. Van,...
9.01 €
Vasárnap délután van, Koppány ilyenkor mindig focizik a báty­jával a pályán. De most úgy zuhog az eső, hogy anyu nem engedi ki őket. Hú, de unalmas lesz így a délután! ­Szerencsére váratlanul betoppan Hanga, Koppány pedig szuper játékot talál ki: a szófocit....
6.32 €
Koppány, a trilógia mostani kötetének főhőse is kilép a korábban ráerőltetett kicsit sematikus mezből. Ettől kezdve már ő sem egyszerűen a Gézával, a későbbi Szent István apjával szembenálló pogány lázadó, hanem az ősi tradíciókat megtestesítő, gondolkodó vezér....
13.57 €
A szerző 2001-ben több hónapos etnológiai kutatást végzett Kasmír pakisztáni fennhatóság alatt álló területén és a Kínához tartozó Ujgurisztánban...
13.8 €