Koppány - Sándor Cs. Szabó

9.27 €

Magyarország, 973 Koppány, a hétmagyarok nagyurának unokaöccse és leendő utódja mindössze tizenegy éves, amikor a megkeresztelkedését követő napon apját, Tar Szöréndet, a nagyúr bátyját egy kisebb csetepatéban megölik. Koppány szinte gyerekként lép atyja örökébe: Somogy ura lesz, és az öreg táltos, Turda, illetve fiatal hadnagya, Ravasz támogatásával sajátítja el mindazt, amit egy árpád törzsbéli vezérnek tudnia kell háborúról és békéről, emberekről és szellemekről egyaránt. Tíz évvel később már hadat vezet Gyevicsa nagyúr parancsára Mölk ellen, majd apja és a nagyúr öccsének, Bélának a halála után rá hárul Béla fiának, a kis Vászolynak, a majd utána következő nagyúrnak nevelése is. Miközben Koppány férfivá érik, egyre több változás történik a magyar törzsek országában: a nyugati gyepűt német telepesek özönlik el, Gyevicsa nagyúr udvarában egyre több a latin pap és német lovag, fia, Vajk, bajor feleséget vesz maga mellé. Változik a világ, és nem mindenki szerint jobbra: sokan panaszkodnak, hogy „Gyevicsa nagyúr kemény a népeivel és lágy az idegenekkel”. És végül eljön a nap, amelyen a nagyúr megesketi a törzsek vezéreit, hogy az ősi szokással szembefordulva halála után nem a legidősebb árpádfit, Koppányt, hanem saját fiát, Vajkot választják majd a hétmagyarok nagyurának… Cs. Szabó Sándor a rendelkezésre álló történeti és néprajzi források felhasználásával egyedi hangvételű, ítélkezéstől és propagandától mentes regényben fest magával ragadó képet a magyar történelem talán legfontosabb évtizedeiről.

Podobné produkty

Vasárnap délután van, Koppány ilyenkor mindig focizik a báty­jával a pályán. De most úgy zuhog az eső, hogy anyu nem engedi ki őket. Hú, de unalmas lesz így a délután! ­Szerencsére váratlanul betoppan Hanga, Koppány pedig szuper játékot talál ki: a szófocit....
6.32 €
Ááááá-óóóó, a nyár de marha jó! Kivéve, hogy Koppány testvérei megállás nélkül csak zenélnek, ahelyett, hogy vele játszanának. A számaik nagyon jók, de a dalszövegek csak nem sikerülnek. Még szerencse, hogy Koppány és Hanga profi szófocisták! A Most én olvasok!-sorozat...
8.42 €
Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová megy. A sztyeppei lovasnomád népek családjába tartozó magyarság két évezredes kulturális és etnikai közösségben a lovasnépekkel a sztyeppei civilizáció részese volt; nyelvünk ősi rokonainak közösségeitől távol,...
3.66 €
A szerző 2001-ben több hónapos etnológiai kutatást végzett a Himalájában, Hindukusban, a Karakorum-hegységben és a Taklamakán-sivatagban. Ez a világ etnikailag, nyelvileg egyik legsokszínűbb,...
7.89 €
„Aki megvalósítja a szíve barlangjába zárt roppant teret, az eléri mindazt, amire vágyott és kapcsolatba kerül a Ragyogó Végtelenséggel.” Taittiríja Upanisád 2.1. Vajon milyen műveltség és hagyomány utolsó képviselője volt Koppány vezér, - a Vérszerződés rendelése...
12.87 €
Koppánynak ma van az első napja az iskolában! A nagy nap alkalmából egy szuper piros füzetet kap ajándékba a bátyjától. Még egyetlen írásóra sem volt, de Koppány már ismeri a neve betűit, és le is tudja rajzolni őket! Ki gondolta, hogy a betűfirkálással még...
9.65 €
Párviadallal kezdődik a történelmi regény: a koppányi vár török urát, Oglut megöli az apja halálát megbosszuló Babocsai László. A halálra sebzett török tiszt utolsó percben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége...
8.45 €
Nagy Koppány Zsolt kisregényének főszereplője akarata ellenére kerül egy olyan erkölcsi dilemma elé, amelyből lehetetlen jól kijönnie. Miközben gyógyszert visz beteg gyermekének, a távolsági busz szakadékba zuhan, és a túlélők között elszabadul a pokol. Van,...
9.01 €
Koppány, a trilógia mostani kötetének főhőse is kilép a korábban ráerőltetett kicsit sematikus mezből. Ettől kezdve már ő sem egyszerűen a Gézával, a későbbi Szent István apjával szembenálló pogány lázadó, hanem az ősi tradíciókat megtestesítő, gondolkodó vezér....
13.57 €