A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig - Károly Szabó

11.29 €

Mielőtt a magyar nemzet a keresztyénségbe avatva s az európai államok családjába fölvétetve a keresztyénség elemeit kebelébe fogadta, már több mint száz esztendeje bírta a hont, melyet vérének omlásával szerzett, és saját szelleméből fejlett alkotmányának pajzsa alatt minden idegen beavatkozással szemben szabadon fenntartott. E korban nemzetünk úgyszólván még ázsiai életét folytatta, folytonos harcot vívott a múltjával, nemzeti intézményeivel, apáitól öröklött hitével élénk ellentétet képező keresztyén ideálok ellen. E kor volt az ős magyar szellem önálló működésének kora, melyet lehetőleg földeríteni hazai történetirodalmunknak, műveltség- és jogtörténelmünk szempontjából egyiránt mulaszthatatlan feladata. De tisztán történelmi szempontból is mellőzhetetlennek tartom, hogy nemzetünk történelmének megírói e kort sokkal több figyelemmel

Podobné produkty

Batizfalvi István Magyar vezérek és királyok arczképcsarnoka című könyve 1863-ban jelent meg Pesten. A könyv illusztrációját a korszak jelentős grafikusa Vízkelety Béla készítette. A könyv rövid életrajzokban mutatja be Attilától-V. Ferdinándig a magyar vezéreket...
6.79 €
Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád fejedelem haláláig terjedő időszakot dolgozza fel, részben a rendelkezésre álló szűkös források,...
9.27 €
A Turul nemzetsége regényfolyam a magyarság történetének négyszáz évét öleli fel – cselekménye akkor kezdődik, amikor a magyarok átkelnek a Vereckei-hágón, és a tervek szerint 1301-ig, az Árpád-uralkodóház kihalásáig tartja izgalomban az olvasókat. Akiket érdekel...
9.27 €
A Turul nemzetsége regényfolyam a magyarság történetének négyszáz évét öleli fel - cselekménye akkor kezdődik, amikor a magyarok átkelnek a Vereckei-hágón, és a tervek szerint 1301-ig, az Árpád-uralkodóház kihalásáig tartja izgalomban az olvasókat. Akiket érdekel...
11.29 €
Az e-könyv négy népszerű témát emel ki a magyar középkor történetéből, és tárgyal tudományos hitelességgel, közérthető és érdekfeszítő...
3.35 €
Ki gondolta volna, hogy Newton többet foglalkozott a Biblia tanulmányozásával, mint korszakalkotó tudományos kísérleteivel? Még kevésbé gondolnánk, hogy meg volt róla győződve: az utókor a vallásos témájú írásai miatt fog emlékezni rá, nem a modern fizikát...
9.86 €
Kunok, kipcsakok – a sztyeppe középkori történelmében kulcsszerepet játszó népesség családi kapcsolatai elevenednek meg e kötetben. Katancsijev Szultan Talevics észak-kaukázusi (azon belül is kabard-balkáriai) családtörténész ugyanis a XIII–XIV. századi kunok...
3.66 €
A IX. század második felében az Etelközben szállásoló hétmagyarok egyre több portyát indítanak a Havasokon (Kárpátokon) túli területekre. Kapcsolatba kerülnek a morva Szvatoplukkal, a nyémec Arnulf királlyal és a bolgár Simeon cárral. A törzsek egy része, főként...
9.27 €
Kelet-Európában a kommunizmus bukása jóformán halálos áldozatok nélkül zajlott - kivéve Romániát, ahol a tíz napon át tartó véres utcai harcokban több mint 1100-an vesztették életüket. Szőczi Árpád díjnyertes kanadai újságíró interjút készített mindazokkal,...
17.69 €