Tudósok Isten nyomában - Hitvalló gondolatok a modern természettudomány meghatározó alakjaitól - Árpád Andics

9.86 €

Ki gondolta volna, hogy Newton többet foglalkozott a Biblia tanulmányozásával, mint korszakalkotó tudományos kísérleteivel? Még kevésbé gondolnánk, hogy meg volt róla győződve: az utókor a vallásos témájú írásai miatt fog emlékezni rá, nem a modern fizikát megalapozó felfedezései miatt. Ha belelapozunk fizika-, kémia- és biológiakönyveinkbe, sorra találjuk azokat a tudósokat, akik csodálattal hajoltak meg a természetben fellelhető szépség és hatalmas bölcsesség előtt. Sokan közülük nyíltan vállalták: a természetben Isten művét látják, kutatásaik és felfedezéseik nem eltávolították, hanem megerősítették őket hitükben. Ez a sor napjainkig folytatható, jelentősen átírva azt a képet, ami tanulmányaink során kialakulhatott bennünk a tudomány és a vallás elkülönültségéről, szembenállásáról, a materializmus "tudományosan megalapozott igazságáról", illetve a vallás "tudomány általi meghaladottságáról". A szerzők hiánypótló idézetgyűjteményükkel igyekeztek hidat építeni a szakadék fölé, ami a tudomány és a vallás szembenállása révén keletkezett. A kötetben szereplő húsz tudós a tudománytörténet legnagyobbjai közé tartozik - megtalálhatók közöttük a tudományos forradalom vezéralakjai, a modern természettudomány alaptéziseinek lefektetői, illetve Nobel- és Templeton-díjasok is. Gondosan válogatott idézeteik közül számos most jelenik meg először magyar nyelven.

Podobné produkty

Gács Anna esettanulmányokból összeálló izgalmas esszékötete a kortárs önéletrajz-kultúra belső összefüggéseit és kontextusait térképezi fel. A szerző polemikus kérdése a következő: ha bárki önéletrajza nyilvánosságra kerülhet (ahogy ezt manapság lépten-nyomon...
6.76 €
Sonia vagyok. Ha rám nézel, egy átlagos lányt látsz átlagos álmokkal. De van egy titkom. Olyan, amiről hosszú ideig én sem tudtam. Egy átlagos család, átlagos élet látszatát...
4.48 €
A VHS-kazetta fekete téglahasábjában van valami titokzatosan diabolikus: mintha egy olyan elátkozott ládika lenne, amiből dzsinneket és démonokat lehet előhívni. Ez a misztikus hatás az egész gyerekkoromat meghatározta. Ezért is volt később, a kétezres években...
14.05 €
"Minden siker és kudarc középpontjában olyan elvek állnak, amelyek biztosítják a kiválóságot. Ezek a törvények alapozták meg a meteorszerű felemelkedésemet, és ezek fogják táplálni az önökét is." A "The Diary of a CEO" a világ egyik legnépszerűbb podcastja,...
19.44 €
Az egészségügy és a polgárjog határterületével foglalkozó jogalkalmazók, ügyvédeknek, bíráknak, és mindazoknak, akik a kártérítés és a sérelemdíjjal kapcsolatos ügyeket kezelnek, igényeket érvényesítenek akár perben, akár peren kívüli eljárásban. Pethő András...
23.93 €
Polcz Alaine a Hospice Alapítvány létrehozója, író és pszichológus volt, aki a gyermekpszichológia és tanatológia területén is kiemelkedőt alkotott, és akit a halál és a gyász témaköre kiemelten foglalkoztatott. Ebben a könyvében a különböző történelmi korok...
10.95 €
"Mit teszünk, mit tehetünk, ha a gyermek kopogtat a titkok kapuján?" Ha például egy hozzátartozója elvesztésével vagy esetleg a saját közelgő halálával kell szembesülnie? Ha bármilyen egyéb okból kérdés merül fel benne a halállal kapcsolatban? Egyáltalán, miért...
11.24 €
„A főszereplők párbeszédeiből csak úgy süt a szenvedély.” – Reading Books Like a Boss „Fantasztikus szereplők, remek történet.” – A Novel Glimpse Ami a múltban történt, az ott is marad? Simon Duchesne vagyok. A légierő pilótája voltam. Az apám a kongresszus...
12.67 €