Árpád és fiai - István Nemere

9.27 €

Nemere István új történelmi regénye a honfoglalástól Árpád fejedelem haláláig terjedő időszakot dolgozza fel, részben a rendelkezésre álló szűkös források, részben az írói képzelet alapján. A X. században a Kárpát-medencébe érkező magyar törzsek előtt két sorsdöntő feladat állt: az új hazában való végleges berendezkedés, illetve a határok biztosítása, különös tekintettel a Keleti Frank Királysággal határos nyugati gyepűre. A szerző árnyaltan és átfogóan örökíti meg a történettudományban sokáig csak a „kalandozások korának” nevezett időszak első évtizedeit. Fordulatokban gazdag történetében felmutatva azt az egyre inkább elfogadottá váló tényt, hogy a nyugati hadjáratok legalább annyira szóltak a frankokkal, különösen Arnulf királlyal kötött szövetség katonai kötelezettségeinek teljesítéséről, illetve később, a magyarokkal szemben ellenséges Gyermek Lajos uralkodása idején a nyugati határok megszilárdításáról, mint a puszta zsákmányszerzésről. A nagyrészt sikeres nyugati hadjáratok közepette a hátországban is a magyarság sorsát évszázadokra meghatározó változások kezdődtek, melyek hatásait a szerző a fejedelmi családtól és a vezérektől kezdve a törzsek harcosain, kézművesein és asszonyain át a honfoglalók minden rétegének életében bemutatja.

Podobné produkty

Egy hajó halad Líbia felé, rakománya nukleáris felszerelés, amit az ottani diktátor szeretne megszerezni magának. A hajó egyetlen utasa egy vonzó no, aki minden "fegyverét" beveti a legénység ellen, hogy végül egyedül maradjon a hajón. Mindenki elpusztult?...
3.38 €
A sci-fi családregény újabb kötetének főszereplője a "kisebbik iker", Bart Dorg. Az orvosbiológus hihetetlen kalandokba keveredik a Holdon, még életveszély is leselkedik rá, miközben számára ismeretlen embereket ment meg.
3.38 €
Tudományos igénnyel megírt történet a "modern vérkutatás, mint harci eszköz" - problémakörről, természetesen számos vérfagyasztó kalanddal.
2.54 €
A kozmikus sci-fi családregény legújabb kötetét tartja kezében az olvasó. A régen várt könyv főhőse Letta Dorg, az immár hetvenöt éves, mindenre elszánt egykori űrhajós....
3.94 €
Mona, az Aranyhúr Szimfónikus Zenekar hegeduse, megismerkedik a híres karmester fiával. A fiú hatalmas szenvedéllyel közeledik a lányhoz, ám amikor kiderül, hogy Mona valójában nem az, akinek o gondolja, tragikus fordulat következik be. Megjelenik egy titokzatos...
3.94 €
A ?Magyar Történelem? sorozat következo darabja, amely a 16-ik század eseményeit meséli el. Természetesen nem csak Erdélyrol, hanem a törökök által megszállt és a Habsburgoktól fojtogatott harmadik Magyarországról is szól.
4.51 €
A világháborús történet 1939 októberében, a háború második hónapjában játszódik az olasz-osztrák határon. Egy titkos aranyszállítmányt szerez meg Harry, a kémvadász. De vajon meg tudja-e tartani, amikor egy egész hadsereg ered a nyomába?...
2.82 €
A ?Magyar Történelem? sorozat újabb, ezúttal a 17-ik század eseményeivel foglalkozó kötete. Nemcsak Erdély a témája, hanem az egész akkori Magyarország és annak uralkodói.
4.51 €
Izgalmas történet egy rendőrfelügyelőről, aki mint törvénytisztelő állampolgár nem tehet semmit a várost uraló maffiavezérek ellen. A kérdés: milyen módot találjon arra, hogy a banditákat eltegye láb alól, és mégse essen bántódása...?
2.25 €