A Főnök beszéde - András Kósa

5.61 €

„Nem gondoltam, hova eszkalálódhat az őszödi beszéd kiszivárgása nyomán kitört felháborodás, amikor este kimentem a Parlamenthez. A hangulat békés volt. Az eseménysort vagy az utcáról tudósítottam végig, vagy szerkesztőként dolgoztam a Hírszerző.hu-nál. Korábban nem hittem volna, hogy egy rendőrattakhoz is hozzá lehet szokni valamennyire, csak akkor döbbentem rá, hogy kialakult egyfajta közöny bennem a látottak iránt, amikor egy ismerősömmel egyik este elnéztünk a Parlamenthez, az Alkotmány utca felé, és éppen belefutottunk egybe. (…) Én szinte csak azt mérlegeltem, az egész megér-e annyit, hogy felhívjam az aznapi ügyeletes hírszerkesztőt, és megkérdezzem, van-e kint tudósítónk, vagy ha nincs, bediktáljak-e pár mondatot, de az ismerősöm teljesen megdöbbent. Ő akkor látott ilyet először. Aztán akkor fogtam fel, mennyire abnormális, feszült légkörben éltünk mi abban az időben Budapesten, amikor pár nappal a helyhatósági választások előtt hazalátogattam a szüleimhez Gántra. Úgy emlékszem, szinte szó szerint a fellélegzéshez hasonló érzés volt átélni a nyugalmat. A feszültség viszont sokféle formában azóta is itt maradt velünk. Őszöd hatását már sosem tudjuk kiküszöbölni, rengeteg remek elemzés született a beszéd következményeiről. Úgy gondoltam, érdekes lenne megkérdezni közéleti szereplőket, ők hogyan látják, mennyiben hat máig a beszéd és a botrány, mennyiben lökte kényszerpályára az országot, mit hozott Orbán Viktor kétharmada, és mik várnak ránk egy folyamatosan átalakuló (nem feltétlenül jó irányba haladó) Európai Unióban. Az itt olvasható vélemények számos ponton ellentmondanak egymásnak, azt hiszem, ez így természetes…”(Kósa András előszavából) Akik válaszoltak a szerző kérdéseire:Balázs Péter, Csaba László, Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Gulyás Gergely, Gyurcsány Ferenc, Horn Gábor, Jeszenszky Géza, Krekó Péter, Kukorelly Endre, Lendvai Ildikó, Molnár Gyula, Mráz Ágoston, Nick Thorpe, Pogátsa Zoltán, Schiffer András, Schöpflin György, Stefano Bottoni, Tóth Károly, Török Gábor

Podobné produkty

Otthoni feladatok kevésbeszédű kicsinyek számára Egy ismert probléma: ha a kisgyermek nem, vagy keveset beszél. Két ismerős tudományterület: logopédia és fejlesztő gyógytorna. A Mackógyógytorna a beszédébresztésért című gyakorlókönyv szerzői, Fung Emília logopédus-szakpedagógus...
7.04 €
"Ez a kötet mérete ellenére az angol nyelv beszélt nyelvi sajátosságainak bőséges tárházát adja az ismereteiket szélesíteni és színesíteni kívánó tanulóknak. A szerző több év alatt számos forrásból gyűjtötte össze az igazán a mai nyelvhasználatot tükröző beszédfordulatok...
3.77 €
Kemény István ismertetője: „Európai vagyok, Jézus és Platón tanítványa.” Hogy lehet ezt a védtelen, de csodálatos mondatot leírni úgy, hogy a mai olvasó ne mosolyodjon el a romantikus nagyotmondáson? Nagyon egyszerű: olyan elementáris költői hitelt kell szerezni...
7.3 €
A beszédtechnika a beszéd akusztikájának a javítására szolgál. Tanulása során részekre szedjük az amúgy automatikusan működő beszédfolyamatot. Legelőször a légzés-hangadás gyakorlatát tudatosítjuk. A beszédhibák javítását fonetikai szabályok szerint végezzük....
15 €
"A Mindentudás zsebkönyvek sorozat Beszédfordulatok német nyelvből című tagját minden nyelvtanuló haszonnal forgathatja. A kötetben összegyűjtöttük a német nyelvre jellemző leggyakoribb kifejezéseket, beszédfordulatokat. Az összeállítás hozzásegít ahhoz, hogy...
5.42 €
A gyermekek nagy százalékánál fordulnak elő beszédhibák, amik tanulmányi fejlődésükben, személyiségük formálódásában ez jelentős nehézséget, hátrányt jelent. Több kiadásban jelent meg „A gyakori beszédhibák” c. könyv, amely a beszédhibák korai felismeréséhez,...
8.85 €
Fodor Ákos versei sokak gondolataiban-érzéseiben keltek már önálló életre - a szó szoros értelmében velünk élnek Éppúgy idézik őket irodalmi esteken és iskolai ünnepségeken, mint internetes honlapokon, blogokban, videókban, pólókon, bögréken, ékszereken és...
9.86 €
Az élvezetek rövid gyönyörűséget nyújtanak, sok szenvedést, sok gyötrelmet okoznak, túlteng bennük a nyomorúság.
7.04 €
RAGASSZ és MONDD! - beszédfejlesztő, szókincsbővítő matricás album 2 éves kortól "Szavaim megmondják, ki vagyok" A Ragassz és mondd! matricás album segítséget ad a szülőknek, nagyszülőknek gyermekük, unokájuk szókincsének gazdagításában, a beszédfejlődés támogatásában....
14.06 €