Beszédfordulatok német nyelvből - Klára Varga Husztiné

5.42 €

"A Mindentudás zsebkönyvek sorozat Beszédfordulatok német nyelvből című tagját minden nyelvtanuló haszonnal forgathatja. A kötetben összegyűjtöttük a német nyelvre jellemző leggyakoribb kifejezéseket, beszédfordulatokat. Az összeállítás hozzásegít ahhoz, hogy a nyelvi építőkövekből felépülő valódi szófordulatokat megérthessük, s magunk is aktívan használhassuk azokat. Ezek segítségével válik beszédünk, stílusunk változatossá, színesebbé, igényesebbé, hiszen a nyelvtanulás során nemcsak az a fontos, hogy mit szeretnénk közölni, hanem az is, hogy milyen szóhasználattal osztjuk meg gondolatainkat. A kötetben szereplő kifejezésekkel kezdő és haladó nyelvtanulóként is naponta találkozhatunk, hiszen szerves részét képezik a köznyelvnek vagy a hivatalos nyelvnek, hallhatjuk tévében, rádióban, olvashatjuk újságban. Az egyes kifejezések kulcsszavai ábécésorrendben követik egymást, s példamondatok teszik tökéletesen érthetővé és könnyen elsajátíthatóvá az alkalmazást." (A kiadó)

Podobné produkty

"Ez a kötet mérete ellenére az angol nyelv beszélt nyelvi sajátosságainak bőséges tárházát adja az ismereteiket szélesíteni és színesíteni kívánó tanulóknak. A szerző több év alatt számos forrásból gyűjtötte össze az igazán a mai nyelvhasználatot tükröző beszédfordulatok...
3.77 €
Kosztolányi Dezső nemcsak a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek verseit is, prózáját is mindig olvasni fogjuk; nagyszerű és eredeti gondolkodó is volt, akinek az írásai magával ragadó szépséggel és mélységgel tárják fel a nyelv már-már irracionális...
12.67 €
RAGASSZ és MONDD! - beszédfejlesztő, szókincsbővítő matricás album 2 éves kortól "Szavaim megmondják, ki vagyok" A Ragassz és mondd! matricás album segítséget ad a szülőknek, nagyszülőknek gyermekük, unokájuk szókincsének gazdagításában, a beszédfejlődés támogatásában....
14.06 €
Képeskönyv kisgyermekek beszéd- és nyelvi fejlesztéséhez Ezt a könyvet olyan kisgyermekeknek ajánljuk, akiknek a beszéd- és nyelvi fejlődése nehezen indul, még nem beszélnek, vagy csak nagyon keveset, esetleg nehézségeik vannak a beszéd megértésében is. Ajánljuk...
11.29 €
A "Látogatás a beszéd birodalmába" című könyv azokhoz a szülőkhöz és szakemberekhez szól, akik érzékelik napjaink és gyermekeink egyre gyakoribb problémáját: a nyelvi késés (megkésett beszédfejlődés) és az erre épülő nyelvi zavar diagnosztikájának és terápiás...
16.87 €
Látogatás a beszéd birodalmába 2 - Ráadás A Látogatás a beszéd birodalmába könyvek lektorált kiadványok, a Látogatás beszéd birodalmába és ez a Ráadás kötet is a nyelvi késés (megkésett beszédfejlődés) terápiás ellátásának hivatalos eszköze. A Látogatás a beszéd...
14.62 €
„A házasságot olyan vonatnak képzelem, amely két párhuzamos, erős sínen fut, a kommunikáción és az intimitáson… Intimitás alatt sokan rögtön a szexualitást értik, pedig érzelmi, szellemi, társas és lelki meghittség nélkül nem élhetjük át a kölcsönös beteljesedést.”...
11.41 €
A farkasháton vágtázó, kígyónyelven az ég felé sziszegő, rettenthetetlen észt harcosok mitikus korának leáldozott. Mindenki a faluba települ, hogy az új kor kihívásainak megfelelően szántani, vetni kezdjen, kenyeret egyen, templomba járjon és németül tanuljon....
12.5 €
"A házasságot olyan vonatnak képzelem, amely két párhuzamos, erős sínen fut, a kommunikáción és az intimitáson... Intimitás alatt sokan rögtön a szexualitást értik, pedig érzelmi, szellemi, társas és lelki meghittség nélkül nem élhetjük át a kölcsönös beteljesedést."...
12.68 €