Gyakori beszédhibák a gyermekkorban - Kolektív autorov

8.85 €

A gyermekek nagy százalékánál fordulnak elő beszédhibák, amik tanulmányi fejlődésükben, személyiségük formálódásában ez jelentős nehézséget, hátrányt jelent. Több kiadásban jelent meg „A gyakori beszédhibák” c. könyv, amely a beszédhibák korai felismeréséhez, azok ... Folytatás ›› kiküszöböléséhez nyújtott segítséget. Kitért azokra az esetekre is, amikor a pedagógus feladata a gyermek logopédushoz való irányítása. Az új kiadás hasonló céllal jelenik meg. A szerzők a régi könyvből átmentették a sajnálatosan korán elhunyt Montágh Imre kitűnő összegzését a pöszeségről. Ugyanakkor a szerzők beszámolnak a logopédia terén elért legfrissebb tudományos eredményekről és módszerekről. Gyakoroló és leendő pedagógus, valamint beszédhibás gyermekét nevelő szülő egyaránt haszonnal forgathatja könyvünket. A(z) Gyakori beszédhibák a gyermekkorban (Könyv) szerzője Montághné Riener Nelli, Vinczéné Bíró Etelka, Montágh Imre.

Podobné produkty

A magyar szerzők által írt és magyar grafikus által illusztrált gyermekbiblia egyik fő feladata, hogy a 21. századi gyerekek számára közel hozza az ó- és újszövetségi történeteket, és ezzel elevenné, átélhetővé tegye a bibliai példákat. Az óvodás kortól 10-12...
22.58 €
A beszédtechnika a beszéd akusztikájának a javítására szolgál. Tanulása során részekre szedjük az amúgy automatikusan működő beszédfolyamatot. Legelőször a légzés-hangadás gyakorlatát tudatosítjuk. A beszédhibák javítását fonetikai szabályok szerint végezzük....
15 €
Az auschwitz-birkenaui táborkomplexum egy különleges részlegéről szól ez a visszaemlékezés, a cseh családi táborról, azon belül is a gyermekek barakkjáról. Ebbe a táborba a terezíni gettóból érkeztek foglyok, akik a többi rabhoz képest látszólag kiváltságosnak...
12.65 €
A No¨ve´nyek - gyermekatlasz a gyerekek iskolai e´s otthoni tanula´sa´t hiva- tott szolga´lni: e´rtheto?, ko¨nnyed nyelvezeten mutatja be Fo¨ldu¨nk no¨ve´nyzete´t, felhi´vva a figyelmet olyan aktua´lis proble´ma´kra, folyamatokra is, mint az erdo?- irta´s,...
9.35 €
Vajon jó szülő vagyok? Megfelelő nevelési módszert alkalmazok? Mitől boldogok a gyerekek? Jól nevelt a gyermekem? Hogyan mutassam ki a szeretetemet? Tengernyi kérdés, amelyekre a szülők választ várnak. A Tudatos Szülők Lapja című magazinból válogatott írások...
10.77 €
Id. Pieter Brueghel 1560-ban készült híres festményén együtt láthatók a reneszánsz kor gyermekeinek játékai. Egyetlen képen több, mint ötven játék. Ennek...
1.38 €
A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együttérző megfigyelő tekintetével látjuk a két háború közötti "román világban" Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó...
8.45 €
A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együtt érző megfigyelő szemével látjuk a két háború közötti „román világban" Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó...
5.61 €
A második világháború után gyerekek százezrei maradtak árván vagy félárván. Ahogy akkoriban a világ számos gyermekmentő akciója keretében, Nápolyból is vonatoztattak gyerekeket Olaszország északi részébe, ahol a kicsik jobb körülmények között élhettek pár hónapig....
11.29 €