Vonzó hagyaték - Vi Keelandová

14.08 €

Szenvedélyes vágy és örökölt gyűlölet A küzdelem Weston Lockwood és köztem évtizedekkel a születésünk előtt kezdődött. A nagyszüleink a legjobb barátok és üzlettársak voltak, legalábbis a nagyapám esküvője napjáig – ekkor a menyasszony kibökte, hogy képtelen hozzámenni feleségül, mert Weston nagyapjába is szerelmes. A két férfi éveken át nagy harcot vívott Grace Copelandért, aki egyébként szintén az üzlettársuk volt, azonban egyikük sem tudta teljesen megszerezni a nő szívét. Végül hárman háromfelé mentek. A nagyapáink mást vettek feleségül, és a két férfi ádáz ellenfelekké vált az üzleti életben is. Apáink is folytatták az idővel megszokott küzdelmet. Majd Weston és én is. Igyekeztünk a lehető legnagyobb távolságot tartani egymástól. Az a nő azonban, aki miatt egykor kirobbant a háború, meghalt, és a világ egyik legértékesebb szállodáját váratlanul a nagyapáinkra hagyta, hogy osztozzanak meg rajta. Úgyhogy most itt vagyok egy szállodában azzal az emberrel együtt, akit születésemtől fogva gyűlölnöm kellene, és próbálom megoldani ezt az örökül kapott, bonyolult helyzetet. Szokás szerint hamar egymás torkának estünk. Szívből gyűlöltem Weston Lockwoodot: magas volt, okos, fennhéjázó és túlságosan is jóképű. Tűz és víz voltunk. A családunk már megszokta a háborúskodást. Azonban volt egy apró kis gond. Valahányszor összevesztünk Westonnal, végül valahogy mindig az ágyban kötöttünk ki. A New York Times bestsellerszerző, Vi Keeland az év legszenvedélyesebb romantikus történetét hozza el az olvasóknak.

Podobné produkty

Az elejétől a végéig elbűvöl és nem ereszt." - CNC Bookish Vibes - Szenvedélyes vágy és örökölt gyűlölet - A küzdelem Weston Lockwood és köztem évtizedekkel a születésünk előtt kezdődött. A nagyszüleink a legjobb barátok és üzlettársak voltak, legalábbis a...
11.26 €
Když jsem poprvé potkala Chase Parkera, neudělala jsem zrovna dobrý dojem. Schovávala jsem se právě u toalet v restauraci a nechávala svojí kamarádce vzkaz na záznamníku, ve kterém jsem ji zoufale prosila, aby mě vysvobodila z jednoho příšerného rande. Chase...
10.62 €
Reese Anneysleyová trčala v zadnej časti reštaurácie a zúfalo sa snažila dovolať svojej kamarátke, aby ju nejako vyslobodila z jej nudného, nevydareného rande. Nevšimla si, že za ňou stojí a počúva ju Chase Parker. A napokon nie kamarátka, ale práve on jej...
10.3 €
Po návrate z dovolenky som si z letiska omylom vzala cudzí kufor. Našla som v ňom drahé pánske topánky a značkové oblečenie. Zavolala som na číslo na visačke v nádeji, že pán Pracháč bude mať na revanš moju batožinu. A skutočne. Majiteľ hlbokého, zamatového...
9.7 €
Autumn si na letišti vyzvedne cizí zavazadlo. Když zjistí, že kufr patří jistému Donovanu Deckerovi, vytočí číslo uvedené na visačce. Na druhém konci linky se ozve hluboký sametový hlas, jehož majitel souhlasí se schůzkou v kavárně. Při osobním setkání Autumn...
12.4 €
Keď som sa zoznámila s Donovanom, mladým, úžasným, úspešným a inteligentným mužom, netušila som, o koho ide… Spomenula som, že bol mladý? Rada to zopakujem. Ford Donovan bol totiž o dosť mladší. No poďme pekne poporiadku. Moja najlepšia kamarátka usúdila, že...
10.3 €
Valami váratlan Mióta nagyanyám megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, és az orvosok nem túl sok időt jósolnak neki, egyik őrült kaland követi a másikat - repülőgépekből ugrál ki, és cápák között búvárkodik. Miután többször is hangot adtam aggodalmamnak, nagyi...
17.74 €
Valami váratlanMióta nagyanyám megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, és az orvosok nem túl sok időt jósolnak neki, egyik őrült kaland követi a másikat – repülőgépekből ugrál ki, és cápák között búvárkodik.Miután többször is hangot adtam aggodalmamnak, nagyi...
14.93 €
Spor medzi Westonom a mnou sa začal pri oltári. Nešlo o našu svadbu, táto sa konala desaťročia predtým, ako som sa narodila. Naši starí otcovia boli najlepší priatelia a obchodní partneri. Až do osudného dňa. Tesne pred sobášom dala môjmu starému otcovi jeho...
9.7 €