Az utazó - Vi Keelandová

17.74 €

Valami váratlan Mióta nagyanyám megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, és az orvosok nem túl sok időt jósolnak neki, egyik őrült kaland követi a másikat - repülőgépekből ugrál ki, és cápák között búvárkodik. Miután többször is hangot adtam aggodalmamnak, nagyi letiltott engem - a saját fiúunokáját -, hogy elérjem telefonon vagy a közösségi oldalakon, és csak az utazótársa, Eleanor elérhetőségét adta meg, aki eleinte kedves nőnek tűnt, de amikor meg akartam győzni arról, hogy próbáljon Louise józan eszére hatni, közölte velem, hogy nincs szüksége kéretlen tanácsokra. Amikor megtudtam, hogy nagyanyám legújabb tervei még az eddigieknél is merészebbek, rögtön repülőre ültem. Mivel késő este érkeztem meg a szállodába, bementem a bárba egy italra, és úgy gondoltam, reggel lepem meg Louise-t. Itt megismerkedtem egy gyönyörű nővel, aki láthatóan egy minden kötöttségektől mentes éjszakára vágyott, mert felejteni akart. Pontosan azt kaptam volna tőle, amire ott és akkor szükségem volt. Mielőtt felment a szobájába, megkért, hogy tíz perc múlva kövessem őt. A bárpultnál azonban kiderült, amikor ki akartam fizetni a számláját, hogy túl sok alkoholt fogyasztott. Bármennyire is vágytam rá, ezt képtelen voltam figyelmen kívül hagyni, ezért kihagytam a lehetőséget. Tudtam, hogy mérges lesz és hogy többé nem látom viszont, azonban a „többé” elég hamar elérkezett. Egészen pontosan másnap reggel, amikor találkoztam nagyanyámmal és az utazótársával, aki nem volt más, mint a tegnap esti lány… Eleanor eddig sem kedvelt engem, de ezúttal megmutatta, milyen az, ha igazán dühös valakire. Valamint megismertem azt is, milyen bosszús lesz attól, hogy a kétfősre tervezett utazás háromfőssé válik. A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland könyvei több millió példányban keltek el világszerte. Az írónő ebben a regényében egy különleges szerelemről mesél.

Podobné produkty

Valami váratlanMióta nagyanyám megtudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, és az orvosok nem túl sok időt jósolnak neki, egyik őrült kaland követi a másikat – repülőgépekből ugrál ki, és cápák között búvárkodik.Miután többször is hangot adtam aggodalmamnak, nagyi...
14.93 €
Když jsem poprvé potkala Chase Parkera, neudělala jsem zrovna dobrý dojem. Schovávala jsem se právě u toalet v restauraci a nechávala svojí kamarádce vzkaz na záznamníku, ve kterém jsem ji zoufale prosila, aby mě vysvobodila z jednoho příšerného rande. Chase...
10.62 €
Reese Anneysleyová trčala v zadnej časti reštaurácie a zúfalo sa snažila dovolať svojej kamarátke, aby ju nejako vyslobodila z jej nudného, nevydareného rande. Nevšimla si, že za ňou stojí a počúva ju Chase Parker. A napokon nie kamarátka, ale práve on jej...
10.3 €
Po návrate z dovolenky som si z letiska omylom vzala cudzí kufor. Našla som v ňom drahé pánske topánky a značkové oblečenie. Zavolala som na číslo na visačke v nádeji, že pán Pracháč bude mať na revanš moju batožinu. A skutočne. Majiteľ hlbokého, zamatového...
9.7 €
Autumn si na letišti vyzvedne cizí zavazadlo. Když zjistí, že kufr patří jistému Donovanu Deckerovi, vytočí číslo uvedené na visačce. Na druhém konci linky se ozve hluboký sametový hlas, jehož majitel souhlasí se schůzkou v kavárně. Při osobním setkání Autumn...
12.4 €
Keď som sa zoznámila s Donovanom, mladým, úžasným, úspešným a inteligentným mužom, netušila som, o koho ide… Spomenula som, že bol mladý? Rada to zopakujem. Ford Donovan bol totiž o dosť mladší. No poďme pekne poporiadku. Moja najlepšia kamarátka usúdila, že...
10.3 €
Spor medzi Westonom a mnou sa začal pri oltári. Nešlo o našu svadbu, táto sa konala desaťročia predtým, ako som sa narodila. Naši starí otcovia boli najlepší priatelia a obchodní partneri. Až do osudného dňa. Tesne pred sobášom dala môjmu starému otcovi jeho...
9.7 €
A new, sexy standalone from #1 New York Times Bestseller, Vi Keeland.It started out like any other Tuesday.I spent twelve hours writing algorithms for one of the largest companies in the world and then came home to work on a pet project of mine—feeding facts...
5.32 €
Átlagos keddnek indult, de örökre megpecsételődött a jövőm. Tizenkét órán át írtam algoritmusokat a világ egyik legnagyobb vállalatának, majd hazamentem, hogy dolgozzak egy szívemnek kedves projekten - az általam ismert férfiak adataiból kikalkuláltam egy képletet,...
18.31 €