Vízben égni, tűzbe fulladni - Charles Bukowski

15.46 €

„vannak emberek, akik soha nem őrülnek meg. milyen borzalmas életük lehet.” Charles Bukowski (1920-1994) mára az amerikai és a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet idézett, leginkább ünnepelt, de egyben - nyers, szókimondó stílusa és züllött életmódja miatt - az egyik legvitatottabb alakja is. A világ kedvenc Vén Kujonja nemcsak zseniális író és novellista, hanem egyedülálló és gyomorbavágóan jó költő is. Bukowski Amerikában költőként vált először ismertté, versfelolvasó estjei mára legendásak. 1954-ben kezdett verseket írni (miután kiengedték a kórházból, ahol vérző gyomorfekéllyel kezelték, amibe majdnem belehalt), és mi most annak a kitüntetett pillanatnak lehetünk részesei, hogy végre kézbe vehetjük első verseskötetét magyar nyelven – húsz évvel azután, hogy elindult itthon a Bukowski-életműsorozat. A Vízben égni, tűzbe fulladni című kötet első három részében szereplő versek az 1955 és 1968 közötti évekből származnak, míg az utolsó rész az 1972–1973-as munkákat tartalmazza, így egészen átfogó képet kaphatunk arról, hogyan vált Bukowski költővé, és látni fogjuk, hogy – mint általában a műveiben – ebben a kötetben is az igazat, csakis az igazat mondja az életről, közben földbe döngöl, felemel, szórakoztat, elgondolkodtat, megnevettet, szembesít, meghökkent, megsemmisít, gyomorba vág, aztán talpra állít és leporol minket. És mindeközben még tanulhatunk is tőle. Pritz Péter, a fordító

Podobné produkty

„A nevem Cara Romero, és azért jöttem ebbe az országba, mert a férjem meg akart ölni.” Így kezdődik Cara története, aki évtizedekkel ezelőtt egyedülálló anyaként, a kisfiával érkezett New York latin-amerikai bevándorlók által lakott negyedébe. Azt hitte, élete...
8.45 €
Lulú adott egy doboz papír zsebkendőt. Bekapcsolta a rádiót. Bekapcsolta a tűzhelyet is, hogy vacsorát főzzön nekem, és azt mondta, addig maradok, ameddig szeretnék, para desahogarme. Sosem hallotta ezt a szót? Azt mondta, dominicana. Nem ért spanyolul? Ó,...
12.67 €
Chuck Palahniuk negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét, reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére...
5.61 €
The definitive collection from a writer whose transgressive legacy and raw, funny, acutely observant writing has left an enduring mark Here is Bukowski eating walnuts and scratching his back, rolling a cigarette while listening to Brahms, showering with Linda...
21.9 €
Zvýhodnený komplet kníh od autora Charlesa Bukowského, ktoré vyšli vo vydavateľstve Citadella Publishing: - Poštový úrad - Ženy - Hollywood - Brak - Šunkový nárez - Faktótum - Príbehy obyčajného šialenstva - Najkrajšia žena v meste - Všetky rite sveta, aj tá...
110.9 €
Create a thriving, adaptable organization with proven strategies to cultivate meaningful change In this much-anticipated new edition of The Six Secrets of Change, acclaimed bestselling author Michael Fullan offers 50 percent new content to lay out key factors...
27.99 €
Samozrejme, na ulici žije kopec dobrých ľudí. Nie sú to žiadni hlupáci, len sa nehodia do mašinérie potrieb tejto doby. Potreby doby sa však menia. Človek má veľmi pochmúrne vyhliadky, takže ak môže v noci spať vo vlastnej posteli, dá sa to považovať za obrovské...
12.9 €
Keby som sa narodil ako žena, bol by som určite prostitútka. Ale narodil som sa ako muž, a tak som neustále prahol po ženách, tých najhorších z najhorších. Na druhej strane mi ženy dobré ženy naháňali strach, pretože tie nakoniec dostali vašu dušu a ja som...
15.6 €
Poslední dokončené dílo Charlese Bukowského, vydané krátce po jeho smrti roku 1994, se už svým názvem hlásí k žánru literárního braku. Využívá četné stereotypy šestákových románů a dovádí je ad absurdum. Bukowskému nezáleží na dokonalé konstrukci det ektivní...
14.19 €