„vannak emberek, akik soha nem őrülnek meg. milyen borzalmas életük lehet.” Charles Bukowski (1920-1994) mára az amerikai és a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet idézett, leginkább ünnepelt, de egyben - nyers, szókimondó stílusa és züllött életmódja miatt - az egyik legvitatottabb alakja is. A világ kedvenc Vén Kujonja nemcsak zseniális író és novellista, hanem egyedülálló és gyomorbavágóan jó költő is. Bukowski Amerikában költőként vált először ismertté, versfelolvasó estjei mára legendásak. 1954-ben kezdett verseket írni (miután kiengedték a kórházból, ahol vérző gyomorfekéllyel kezelték, amibe majdnem belehalt), és mi most annak a kitüntetett pillanatnak lehetünk részesei, hogy végre kézbe vehetjük első verseskötetét magyar nyelven – húsz évvel azután, hogy elindult itthon a Bukowski-életműsorozat. A Vízben égni, tűzbe fulladni című kötet első három részében szereplő versek az 1955 és 1968 közötti évekből származnak, míg az utolsó rész az 1972–1973-as munkákat tartalmazza, így egészen átfogó képet kaphatunk arról, hogyan vált Bukowski költővé, és látni fogjuk, hogy – mint általában a műveiben – ebben a kötetben is az igazat, csakis az igazat mondja az életről, közben földbe döngöl, felemel, szórakoztat, elgondolkodtat, megnevettet, szembesít, meghökkent, megsemmisít, gyomorba vág, aztán talpra állít és leporol minket. És mindeközben még tanulhatunk is tőle. Pritz Péter, a fordító