Meg ne fulladj egy pohár vízben - Angie Cruz

8.45 €

„A nevem Cara Romero, és azért jöttem ebbe az országba, mert a férjem meg akart ölni.” Így kezdődik Cara története, aki évtizedekkel ezelőtt egyedülálló anyaként, a kisfiával érkezett New York latin-amerikai bevándorlók által lakott negyedébe. Azt hitte, élete végéig a helyi lámpagyárban fog dolgozni, ám ötvenes éveinek közepén váratlanul elveszíti az állását, ami végzetes lehet számára, hiszen tartalékai nincsenek, a munkanélküli segély véges, szerény lakásának bérleti díját pedig fizetnie kell. Állást kellene találnia mielőbb, és ebben hivatott segíteni őt az a kormányprogram, amelynek keretében Cara heti rendszerességgel találkozik egy szociális munkással. A találkozók során Cara, ez a melegszívű, életvidám asszony csak mesél és mesél: küzdelmekkel teli életéről, a barátairól, a családjáról, a bevándorlók apró-cseprőnek tűnő, mégis egész világokat romba dönteni képes ügyeiről, örömökről és bánatokról, arról, milyen az, ha valaki napról napra a társadalom peremén kénytelen egyensúlyozni. Cara áradó mesélőkedve, szeretnivalóan esendő személyisége valósággal magával ragadja az olvasót, aki végig azon izgul, hogy Cara élete és sorsa egyenesbe jöjjön. Angie Cruz elképesztően fontos regényt írt, amelynek minden sora empátiára és emberségre tanít. „Lulú adott egy doboz papír zsebkendőt. Bekapcsolta a rádiót. Bekapcsolta a tűzhelyet is, hogy vacsorát főzzön nekem, és azt mondta, addig maradok, ameddig szeretnék, para desahogarme. Sosem hallotta ezt a szót? Azt mondta, dominicana. Nem ért spanyolul? Ó, csak egy kicsit. Oké. Desahogar: kiszakadni, addig sírni, hogy már egyáltalán ne kelljen sírni. Mindenesetre amikor Fernando elment, Lulú olyasmit tett értem, amit még a húgom, Ángela sem tenne. Amikor Ángela látta, hogy sírok, azt mondta, Bolhából csinálsz elefántot. Megmondom magának, Ángela hideg. De milyen hideg! Pfft! Nem érez irántam semmit. Lulú más. Ő megértette, hogy sírnom kellett, amíg ki nem szakadt, ami bennem volt. Látom, hogy jegyzetel. Mennyi jegyzet. Igaz, írhat rólam könyvet, mert amit én megéltem, annak száz fejezete van.”

Podobné produkty

Lulú adott egy doboz papír zsebkendőt. Bekapcsolta a rádiót. Bekapcsolta a tűzhelyet is, hogy vacsorát főzzön nekem, és azt mondta, addig maradok, ameddig szeretnék, para desahogarme. Sosem hallotta ezt a szót? Azt mondta, dominicana. Nem ért spanyolul? Ó,...
12.67 €
„vannak emberek, akik soha nem őrülnek meg. milyen borzalmas életük lehet.” Charles Bukowski (1920-1994) mára az amerikai és a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet idézett, leginkább ünnepelt, de egyben - nyers, szókimondó stílusa és züllött életmódja...
15.46 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Emory-t egyetlen cél hajtja vissza a nagyhírű Aldryn Holdmágia Főiskolára: fel akarja tárni a titkot, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor a legjobb barátnője, Romie és hét másik hallgató meghalt. De Emory-nek is sok a titka,...
19.72 €
Éldekorált kiadás Mágia. Halálos rejtély. Szerelem. Emory egyetlen célja kideríteni, miért halt meg barátnője, Romie, hét másik diákkal együtt. Ám saját titkát is őriznie kell: váratlanul olyan varázserőt kapott, amit senki sem birtokolhatna. Csak Romie bátyjában,...
14.08 €
A könyv egyszerre család-, város- és nemzettörténet, egyéni sorsokon, kalandokon keresztül mutatja be a hajózás körül (a hajózás által és a hajózásért)...
6.73 €
10 oldalas, puha polifoam anyagra készített lapozó kiadvány. A vízben élő állatokat ábrázolja, szép illusztrációkkal.
3.54 €
A svéd titkosszolgálat ügynöke, Molly Blom kómában fekszik. Támadójának meggyilkolásával a társát, Sam Bergert vádolják. A néhai rendőrnyomozó alkut köt a titkosszolgálattal, és miközben utasításra vár, a stockholmi szigetvilágban bujkál. A titkosszolgálat...
8.42 €
Chuck Palahniuk negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplálja nemi éhségét, reménytelen szerelem hevíti Alzheimer-kóros édesanyja csinos kezelőorvosa iránt, miközben estéről estére...
5.61 €
Három kisregényA jogi thriller nagymestere most jelentkezik először kötetbe gyűjtött kisregényeivel. A három történet szintén a bűn és az igazságszolgáltatás kérdéseit feszegeti, és a szerző most is tartogat meglepetéseket. A Hazatérés Grisham több regényének...
14.06 €