Vigyázhatnál a szádra, Laurám - Anna Völgyi

7.01 €

A bristoli tányérmosogatásból hazatért fiatal analitikus lány szívében lassan lobban fel az érzelem, majd a vágy egy munkatársnője iránt, aki a szakmai tökéletesség mintaképeként, egyszersmind vonzó nőiességével kelti fel Sára érdeklődését. Völgyi Anna lélektani alapossággal mutatja be és hiteti el az olvasóval, hogy egy nő másik nő iránti vonzalma miként keletkezik és válik fokozatosan uralkodóvá. A végig parázsló humorral, plusz rokonszenves öniróniával előadott történet egy leszbikus szerelemről szól. Romantikus regény, melyben az erotika csak néhány álomkép formájában tör fel, de azért a szerző leírásai és hasonlatai mindig meggyőzőek, legyen szó erotikus álomról, az angliai emigránsélet kilátástalanságáról, egy lepusztult budapesti lakótelepről, vagy a kórházi állapotokról. A Sára szerelmének tárgyát képező Laura karakán jelleme kontrasztot alkot a korábbi élettárs, András kiábrándító igénytelenségével szemben. És jóllehet, legalábbis ebben a regényben, Sára szerelme viszonzatlan marad, az olvasó egy számára eddig valószínűleg ismeretlen érzelemvilágban találja magát. És alighanem be kell majd látnia, hogy a közbeszédben sokszor és többnyire durva egyszerűsítésekkel tárgyalt "másság" minden, csak nem természetellenes, ahogy a berozsdásodott nyárspolgári morál tartja.

Podobné produkty

Chris Pennington pszichiátere segítségével, egy évvel a halála után osztja meg terápiájának felvételeit testérével, Daviddel, akinek élete ezek nélkül is szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan események...
6.48 €
Ezer mozzarella! Bemutatót kell tartanom a biztonságos közlekedésről, erre kiderül, hogy lejárt a jogosítványom! Mindössze hét napom van, hogy újra levizsgázzak, de cseberből vederbe esem. Szerencsére megismertem Alkot, az extraegeres robotautót, aki engem,...
9.29 €
Nem könnyű az átmenet az óvodából az iskolába - de megkönnyíthető. A kötetben található feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek minél könnyebben sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyek az iskolában szükséges zökkenőmentes tanuláshoz szükségesek....
6.45 €
Chris Pennington pszichiátere közel egy évvel a fiú megrendítő halálhíre után megosztja terápiájuk felvételeit a gyászoló Daviddel, akinek az élete enélkül is épp szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan...
10.64 €
A ?mai fiatalságnak már fogalma sincsen, milyen is volt a sorkatonai szolgálat. Bizonyára nem is hiányzik nekik. Számukra ez már csupán másoktól hallott mese. Nekünk, akik végigcsináltuk,...
1.94 €
Ditte romantikus szerelmes regényeket ír, ahol minden tökéletes. A főhősnőnek nem szalad a harisnyája, a főhősnek nem csámpás a lába, és persze élnek boldogan míg meg nem halnak. A valóság viszont egy kicsit más. Ahol Ditte megfordul, ott a férfiak…. törik...
7.58 €
Ditte egy két hétre szóló meghívást kapott ajándékba Adamtől. Már az indulás sem volt zökkenőmentes, hát még az érkezés! De Adam családja sem hétköznapi, egy híres cirkuszi dinasztia leszármazottjai, ami nem kevés mulatságos percet okoz Dittének, Adamnek és...
7.58 €
Adam megismerkedik Ditte szüleivel, aztán Bertie-vel, a volt vőlegénnyel, majd Sátán cicával is. Ditte szülei mégsem tudnak összeházasodni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincsenek elválva. Jagoda felderíti a tábornokot, és annak ellenére, hogy Ditte ismét...
7.58 €
A boldogságon nincsen lejárati dátum? Zsófi tizenhat éves, a legjobb barátja a fülhallgatója, az érzelmek kikészítik és fogalma sincsen hogyan tovább. Az anyja halála óta hibás puzzle darabként tengődik, élete egy véget nem érő lejtő. Zsófi retteg attól, hogy...
6.73 €