Vigyázzmenet - Gábor Balogh

1.94 €

A ?mai fiatalságnak már fogalma sincsen, milyen is volt a sorkatonai szolgálat. Bizonyára nem is hiányzik nekik. Számukra ez már csupán másoktól hallott mese. Nekünk, akik végigcsináltuk, sokkal több. Személyes történelem, hihető – és sokszor hihetetlen – kalandok sora, barátságok és legendák születésének helye. Az előző rendszer minden furcsasága és ellentmondása felnagyítva, eltorzítva jelent meg a sereg mindennapjaiban. Mégis hozzásegített minket a körülöttünk levő világ jobb megismeréséhez, mint ahogy észrevétlenül ismertük meg egyre jobban és jobban önmagunkat is, saját teljesítőképességünk határait, a lelkünk mélyén szunnyadó, addig rejtve maradó erőket. Muszájból öltöttünk mundért, sok kellemetlen és megalázó dologban volt részünk, amit akkor megélni nem volt móka és kacagás, de ma, visszagondolva azokra a daliás időkre, már csak a nevetés maradt, minden keserűség nélkül. Meg a nosztalgia. Naná, hiszen akkor még milyen fiatalok voltunk! Hálás vagyok a sorsnak, hogy másfél évig a Magyar Néphadsereg bakája lehettem. Ezek nélkül az élmények nélkül ma sokkal szegényebb lennék. Örülök, hogy saját bőrömön tapasztalhattam meg a kiképzés borzalmait, a hadgyakorlatok néha fárasztó, néha mulatságos mindennapjait, az öreg katonák híres lazaságát. Örülök, hogy megismerhettem a seregbéli fura figurákat, Pinocset ezredes elvtársat, a tökfejű Fukalek Benőt, Baszki Jimmyt, a Szarpumpás Molnárt, Csokibombát, és a többieket. Legyen ez a regény egy letűnt, soha vissza nem térő korszak emlékműve, ahogy én láttam.

Podobné produkty

Chris Pennington pszichiátere segítségével, egy évvel a halála után osztja meg terápiájának felvételeit testérével, Daviddel, akinek élete ezek nélkül is szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan események...
6.48 €
Chris Pennington pszichiátere közel egy évvel a fiú megrendítő halálhíre után megosztja terápiájuk felvételeit a gyászoló Daviddel, akinek az élete enélkül is épp szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan...
10.64 €
"A tizenhét éves Holly Chase nem egy tipikus jó kislány, sőt önző és gátlástalan. Csak az lebeg a szeme előtt, hogy híres legyen. Még arra is képes volt, hogy édesanyja halálakor lőjön egy szelfit a sír mellett új napszemüvegében, és kiposztolja Instagramra....
9.67 €
Eilidh Lawson élete válságban van. A többéves sikertelen, meddőség elleni kezelések, egy hűtlen férj és egy nyomasztóan rátelepedő család a tűrőképessége határára...
5.61 €
Jó megfigyelő vagy? A Mancs Őrjárat segítségével most kiderítheted! Oldd meg a feladatokat: keress hiányzó képrészleteket, azonos karaktereket, vagy éppen hasonló formákat! Kedvenc kutyijaid szegődnek társadul ebben a könyvben, hogy garantált legyen a jó szórakozás....
7.04 €
Nyaralásom szinte a kezdet kezdetén véget is ért: kimentettünk ugyanis a háborgó folyóból egy Brutiszaurusz-kölyköt, aki forgószélként kavarta fel az életünket. Szélvész, az őskorszak legféktelenebb kisdinója elkeveredett a csordájától – és nekünk kellett segíteni,...
9.29 €
A boldogság azon ritka dolgok egyike, ami megsokszorozódik, minél többen osztoznak benne. Ez a könyv a boldogságról szól. Arról, hogyan találjunk rá, hogyan keressük és hogyan...
9.83 €
Nem könnyű az átmenet az óvodából az iskolába – de megkönnyíthető. A kötetben található feladatokat úgy állítottuk össze, hogy a gyerekek minél könnyebben sajátítsák el azokat az ismereteket, amelyek az iskolában szükséges zökkenőmentes tanuláshoz szükségesek....
4.22 €
Chimában ezer éven át béke uralkodott. Chima törzsei barátságban éltek egymással, mígnem egyikük megpróbálta kapzsi mancsát rátenni az értékes CHI-re... Készülj fel egy Chima földjén játszódó bámulatos kalandra! Ebben a szuper-szórakoztató könyvben sokféle...
8.42 €