Vezércsel - Yoon Ha Lee

7.86 €

Egy képtelen háború megnyeréséhez hasonlóan képtelen eszközök kellenek. Mondjuk, egy ősi fegyver és egy áruló tábornok. Kel Cheris, a hexarchátus kapitánya az eretnekek ellen vívott csatában nem jóváhagyott módszert alkalmaz, ezért kegyvesztettséggel büntetik. A Parancsnokságtól azonban kap még egy lehetőséget, hogy kiköszörülje a becsületén esett csorbát: vissza kell foglalnia az ellenség által megszállt csillagerődöt. Ám az akció tétje nem csupán az ő karrierje, hiszen ha elbukik, a hexarchátus egész uralma meginoghat. Cheris minden reménysége a halott stratéga, Shuos Jedao – aki mégsem annyira halott, hogy ne segíthetne. Jedao egyrészről sosem vesztett életében egyetlen csatát sem, és az erődöt is jól ismeri. Másrészről azonban élete végén megőrült, és két teljes hadsereget mészárolt le – köztük a sajátját. A kapitánynak döntenie kell, megéri-e a stratégiai előny a vele járó veszélyeket. Mert Jedaóban talán még kevésbé bízhat, mint az életére törő ellenségeiben. A koreai családból származó író az amerikai SF új nemzedékéhez tartozik, aki a neves szerkesztő, Gardner Dozois szavai szerint „segített a zsánert a 21. században újrateremteni”. A Vezércsel a Locus magazintól elnyerte a legjobb első regény díját, de jelölték a rangos Hugo-, Nebula- és Arthur C. Clarke-díjakra is. „Lebilincselően érdekes katonai űropera. Kihagyhatatlan bemutatkozó regény.” – Stephen Baxter, az Antijég írója „Csodálatos és kegyetlen történet, amely bővelkedik spontán ötletekben.” – Alastair Reynolds Brit SF-díjas író

Podobné produkty

Egy képtelen háború megnyeréséhez hasonlóan képtelen eszközök kellenek. Mondjuk, egy ősi fegyver és egy áruló tábornok. Kel Cheris, a hexarchátus kapitánya az eretnekek ellen vívott csatában nem jóváhagyott módszert alkalmaz, ezért kegyvesztettséggel büntetik....
12.23 €
Beth Harmon csendes, morózus és első pillantásra jelentéktelen nyolcéves kislány, akit édesanyja halála után árvaházba küldenek. Legfőbb társasága egy másik árva és a gyermekotthon gondnoka, aki sakkozni tanítja. A sakk szép lassan Beth életének értelmévé válik....
7.01 €
Egy haldokló király. A királyné veszélyben... Elvált, lefejezték, meghalt, elvált, lefejezték, túlélte... VIII. Henrik udvara tele van cselszövéssel, versengéssel, romantikával - és senki sincs jobb helyzetben, hogy mindezt megértse, mint a középpontjában élő...
11.53 €
Báró Nyáry Albert 1886-ban megjelent "A heraldika vezérfonala" című könyve igazi csemege a címertan kutatói számára. A könyv rengeteg ábrát és magyarázatot ad a címerek keletkezéséről, azok alkalmazásáról és jelentéséről. A hasonmás kiadás tartalmazza a kilenc...
32.5 €
1946-ban születtem Budapesten. Ötven éve foglalkozom újságírással. Rádióműsorok százait, tévéadások tucatjait készítettem, s tizenhét évig voltam a HVG főszerkesztője. De könyvet, harminchárom év után, most írtam újra először." (Lipovecz Iván) "Az elmúlt négy...
10.68 €
Mielőtt a magyar nemzet a keresztyénségbe avatva s az európai államok családjába fölvétetve a keresztyénség elemeit kebelébe fogadta, már több mint száz esztendeje bírta a hont, melyet vérének omlásával szerzett, és saját szelleméből fejlett alkotmányának pajzsa...
11.29 €
Batizfalvi István Magyar vezérek és királyok arczképcsarnoka című könyve 1863-ban jelent meg Pesten. A könyv illusztrációját a korszak jelentős grafikusa Vízkelety Béla készítette. A könyv rövid életrajzokban mutatja be Attilától-V. Ferdinándig a magyar vezéreket...
6.79 €
Kunok, kipcsakok – a sztyeppe középkori történelmében kulcsszerepet játszó népesség családi kapcsolatai elevenednek meg e kötetben. Katancsijev Szultan Talevics észak-kaukázusi (azon belül is kabard-balkáriai) családtörténész ugyanis a XIII–XIV. századi kunok...
3.66 €
Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek felett áll, dönt élet és halál között, ő irányítja a félteke legnagyobb maffiahálózatát. Sötét és kegyetlen világba született, ahol nem engedheti meg...
5.14 €