Vedd át a kenetet! - Dag Mills Heward

4.16 €

A sikeres és teljes szolgálat nyitja elsősorban a kenet. Sokan próbálják őszinte jó szándékkal Isten munkáját végezni, de nem jutnak messzire, mivel nem ismerték fel, hogy "Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel (a kenettel)" [Zakariás 4:6]. Ebben a kivételes könyvben, a "Vedd át a kenetet!"-ben, Dag Heward-Mills püspök arra tanít, mit is jelent átvenni a kenetet, és hogyan tudod azt gyakorlati módon megtenni. Engedd, hogy a könyv által felébredjen benned az Isten kenete utáni vágy! Miközben Dag Heward-Mills egy távoli ghánai városban orvosi tanulmányait végezte, Isten egy imádságban töltött estén csodálatos módon felkente. "Mostantól taníthatsz..." Ez a természetfeletti hívás végül egy világméretű szolgálat kapuját nyitotta meg előtte. Gyógyító Jézus Hadjáratai ma szerte a világon ezreket érintenek meg, és sok csoda kíséri az alkalmakat. A fenomenális, orvosok által tanúsított csodák között szerepel a vakok szemének és a siketek fülének megnyílása, kerekes székek feleslegessé válása, sőt, holtak feltámadása is. Dag Heward-Mills, aki számos bestseller szerzője, a világon mindenütt jelenlévő Lighthouse Chapel International gyülekezet alapítója is. Rádiós, televíziós és internetes műsorai milliókat érnek el világszerte. Szervezésében megvalósulnak még lelkipásztori és szolgálói konferenciák, valamint a hírneves Anagkazo Bibliaiskola.

Podobné produkty

Az itt bemutatott költők meglepően közvetlenül szólnak hozzánk. Jellemző rájuk a szigetlakók meggyőződése, hogy elvesztek a tengerben, elégedetlenek azzal, hogy messze vannak mindentől, ami fontos. Ennek ellenére hiteles, őszinte és emberi ez a hang, friss,...
13.86 €
"Mi a legfontosabb egy keresztény számára? Sokan felteszik nekem ezt a kérdést. Válaszom mindig ugyanaz: számomra az üdvösségemen kívül a kenet a legfontosabb. Talán némelyek fülében idegenül cseng a kenet szó. Ez a könyv azért íródott, hogy ne így legyen "-...
6.45 €
Talán az egyik legnagyobb ellenség, akivel valaha is találkozhatsz, "a testvérek között lévő vádaskodó". Ha elolvasod Dag Heward-Mills klasszikus könyvét, betekintést nyerhetsz, hogyan kerül bevetésre a vádaskodás fegyvere, és megtudhatod, hogyan győzheted...
4.93 €
Azok az emberek, akik elhagynak, tönkre is tehetnek. Semmi sem írhatja le a csüggedés, a zavarodottság és a nyugtalanság érzését, ami akkor telepszik rád, amikor elhagynak. Ezt a könyvet azért írtam, hogy segítsen neked harcolni a pusztítás ellen, amit a téged...
3 €
Rozkladacie kreslo s úložným priestorom Kenet New v elegantnej sivohnedej (taupe) a svetlosivej farbe je ideálnym riešením pre moderné interiéry. Toto klasické kreslo značky KONDELA ponúka nielen pohodlné sedenie, ale aj praktickú rozkladaciu funkciu, ktorá...
269 €
Booker Prize winner Thomas Keneally transports us into the life of John Mitchel, one of the most controversial figures of the fight for Irish independence. Bringing us on a vivid, page-turning odyssey from Mitchel's revolutionary origins in the depths of the...
13.95 €
A fun, spicy romcom with the poignancy of Abby Jimenez and a modern twist on “surprise baby” for fans of Jasmine Guillory. 'A strong supporting cast and complex subplots reinforce Kendall's spicy romance that probes issues of identity, commitment,...
13.49 €
A new title of Skira's new series Milestones: At the Heart of Creation, dedicated to today's greatest living artists. Skira's new series Milestones is a collection of books devoted to today's greatest living artists. More than retrospectives, Milestones are...
58.99 €
She said she was raped. Police said she lied. She was made to retract the report - but the nightmare only got worse. On 11 August 2008, eighteen-year-old Marie reported that a masked man had broken into her home and raped her. Within days, police - and even...
11.5 €