Variációk a múltra - Róbert Milbacher

9.01 €

Milbacher Róbert kötete két kisregényt tartalmaz. A két művet nem csak az irodalomtörténész szerző tizenkilencedik századi jártassága köti össze, hanem az a kíváncsiság és kísérletezés, hogy ismert történeteket miképpen lehet más nézőpontból vagy más hangszerelésben elbeszélni, újra mesélni. Ám míg a P/S avagy utóirat a költő titkos életéhez című kisregény Petőfi Sándor halála után játszódik és a költő eltűnésének és legendájának az utóéletével és hatástörténetével foglalkozik, addig a másik kisregény, a Kései tudósítás egy törvényszéki eljárásról, mely városunk utolsó, boszorkányosnak mondott asszonyszemélye ügyében tartatott éppen a klasszikus Arany János-ballada a Vörös Rébék előzménytörténetét dolgozza fel, az 1808-as ténylegesen lezajlott nagyszalontai pert veszi alapul, eredeti bírósági forrásokból rekonstruálja a történteket.

Podobné produkty

Milbacher Róbert új regénye egy mára nyomtalanul eltűnt szlavóniai telepes falu krónikája, amely egyben az elbeszélő itt született nagyanyjának küzdelmes élettörténetét is megörökíti. Miközben nyomon követjük a falu 19. századi alapítását és elnéptelenedését,...
11.83 €
Vajon elszavalta-e Petőfi a Nemzeti dalt 1848. március 15-én? Honnan származik az Arany Jánosnak tulajdonított mondás, hogy „gondolta a fene"? Az elmúlt években szépíróként is jelentkező nagyszerű irodalomtörténész, Milbacher Róbert új könyvének célja népszerűsíteni...
11.83 €
A Léleknyavalyák kísérlet az első magyar krimi vagy bűnregény „rekonstrukciójára". A történet középpontjában a színész és drámaíró Czakó Zsigmond 1847-es öngyilkossága áll. Hummel József nyugalmazott városi alkapitánynak 1851-ben egy véletlen folytán újra...
7.01 €
Vajon elszavalta-e Petőfi a Nemzeti dalt 1848. március 15-én? Honnan származik az Arany Jánosnak tulajdonított mondás, hogy „gondolta a fene”? Az elmúlt években szépíróként is jelentkező nagyszerű irodalomtörténész, Milbacher Róbert új könyvének célja népszerűsíteni...
19.35 €
Egy falu valahol Magyarországon, valamikor a közelmúltban vagy a lassított jelenben. Egy hely, ahol minden megtörténik, ami emberrel megtörténhet. Egy kockás füzet, amibe a különc Bizdó Józsika állandóan jegyzetel; azt is, amit lát maga körül, de még inkább...
5.61 €
Botorka szégyenében világgá bujdosik, amikor kimondják felette a kegyetlen ítéletet: egy lány legfeljebb csak csere lehet, amolyan kispados a Hétvilág focicsapatban. A Seszéle-Sehossza Erdőben köt ki, ahol egy harcias nyúl, egy túlbuzgó róka és a madármentő...
11.24 €
Milbacher Róbert nagy sikerű és hiánypótló művéhez, a Legendahántáshoz hasonlóan a Ködképek az irodalom láthatárán is közérthető és szórakoztató ismeretterjesztésre vállalkozik. Szerkezete is hasonló: negyven plusz egy történet szerepel a könyvben. A kötet...
12.67 €
Szendrey Júlia egyszerre volt a "feleségek felesége", és saját és a nemzet gyászát eláruló bukott és megvetett nő. Egyszerre volt a költő fiát elhanyagoló rossz anya, és második férjétől született három gyermekét példásan nevelő, gondos asszony. Egyszerre volt...
14.51 €
Mi lett volna, ha igent mondasz? Egyetlen pillanat mindent megváltoztat... „Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem - reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk,...
5.92 €