Útvesztők - Catrine Clayová

10.65 €

Az okos és vonzó Emma Rauschenbach, Svájc egyik leggazdagabb gyáriparosának lánya 17 évesen ismerkedett meg Carl Gustav Junggal, a zseniális, ám szegény elmeorvossal, és egymásba szerettek. A lány eltökélte, hogy osztozik a férfi kalandos életében, és közben saját tanulmányait is folytatja, ám még túl fiatal volt, hogy megérthesse Carl összetett és titkokkal terhelt személyiségét, vagy előre lássa, milyen drámai küzdelmek várnak rájuk. Az Útvesztők Emma és Carl hagyományosnak éppen nem nevezhető házasságának, Jung Sigmund Freuddal való barátságának, majd későbbi szakításának történetét meséli el, és bemutatja, hogyan alakította ez a különleges házasság a botrányos új tudomány, a pszichoanalízis fejlődését. A Jung házaspár élete a maga bonyolult fordulataival valóban egy útvesztőre hasonlított, és Emmának minden erejével küzdenie kellett, hogy megtarthassa a férjét. Carl sok szerelmi viszonyba keveredett, ezek közé tartozott a harminc éven át tartó ménage à trois volt betegével, Toni Wolff-fal. Ám ahogy Emma egyre jobban megértette a férjét, házasságuk is sokkal boldogabb lett, végül pedig, Carl biztatására, saját jogán is elismert analitikussá vált. E lebilincselő könyv középpontjában egy talpraesett és intelligens, a férje árnyékában háttérbe szoruló asszony áll, miközben a pszichoanalitikus mozgalom kezdeteinek történetét is megismerhetjük. Catrine Clay húsz éven át volt a BBC munkatársa dokumentumfilm-rendezőként és producerként, ebből tíz évig a BBC2 Timewatch című nagyszabású történelmi sorozatán dolgozott. Megkapta a Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál Díjat, a legjobb történelmi dokumentumfilmnek járó Aranytorony díjat, és BAFTA-ra is jelölték. A King, Kaiser, Tsar (Király, császár, cár) és a Trautmann’s Journey (Trautmann útja) című könyvek szerzője, ez utóbbival elnyerte az év legjobb sportéletrajzi művének díját. „Általában elégedett vagyok a sorsommal, és nagyon is jól látom, milyen szerencsés vagyok, de időről időre kínzó konfliktust okoz, hogyan álljak ki magamért Carllal szemben. Rá kell jönnöm, hogy nincsenek barátaim; valójában mindenki csak Carlra kíváncsi. Természetesen az összes nő szerelmes belé, a férfiak pedig azonnal beskatulyáznak mint feleséget. Carl azt mondja, nem csak vele és a gyerekekkel kellene foglalkoznom, de mi a csudát kellene tennem?” Emma Jung 1911-ben Sigmund Freudnak írt levele

Podobné produkty

Titokzatos sorozatgyilkos szedi áldozatait Londonban. A halottak feje hátracsavarodva, homlokukon késsel belekarcolt, nyomtatott I betű. A Scotland Yard Hampton felügyelőt rendeli ki az eset felderítésére, aki...
7.01 €
Ez az útvesztők könyve a kis felfedezők számára! Sok-sok kalandban lesz részed, és még csak iránytűt sem kell használnod! A könyvben színes labirintusokkal találkozhatsz a TANYA VILÁGÁBAN, az ERDŐ MÉLYÉN vagy a VÁROS UTCÁIN. Vágj bele hát a felfedezésekbe!...
3.94 €
A legkegyetlenebb kérdés: élni vagy élni hagyni? A Delmak–O különös telep egy különös bolygón, ahol furcsa társaság verődik össze, eltérő képzettségű és látásmódú emberek, akik nagyrészt elöljáróik utasítására jöttek ide, bár akad olyan is, aki az ima erejével....
10.58 €
A fizikusok majdnem száz éven keresztül szinte Szentírásnak tekintették John Keats szavait: „a szépség igazság". Meggyőződésük, hogy a legjobb elméletek szépek, természetesek és elegánsak. Ez az elvárás dönti el, melyik elmélet lesz népszerű, és melyik...
8.14 €
Dr. Marina Singh, a minnesotai Vogel gyógyszerkutató farmakológusa, egy műtét közben okozott véletlen baleset után elhagyja a pályát, és a békésebb laboratóriumi kutatómunkát...
6.17 €
Nobel-díjas kolumbiai író alapos történeti kutatások nyomán írta meg a latin-amerikai kontinensen „Felszabadító"-ként tisztelt Simon Bolivár történetét. A végsőkig elcsigázott, kiábrándult tábornok utolsó utazására indul, amelynek során találkozik néhány megmaradt...
7.32 €
Rintaró csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium...
7.32 €
Bodor Ádám kevés szavú ember hírében áll, a közvélekedés szerint a beszédes hallgatás jellemző rá. Erre a képre cáfol rá a mostani interjúkötet, amelyben Bodor Ádámot kérdezik, ő pedig válaszol, hosszabban is és rövidebben is, a maga stílusában, hiszen ha interjút...
7.88 €