Útmutató növények gyűjtésére, konzerválására, növénygyűjtemények berendezésére és növénytani megfigyelésekre - Zoltán Szabó

9.3 €

A természeti tárgyakkal foglalkozni szórakozásnak is kedves, de a tudományos és a gyakorlati ismeretek gyarapítására nyújtotta alkalomnál fogva még hasznos is. A természeti tárgyak tanulmányozását, termőhelyüknek, életkörülményeiknek megismerését célszerűen egészíti ki gyűjtésük. Ámde a gyűjtés akkor értékes, ha a gyűjtő a tárgyakat eltartani, rendezni is tudja. Ebben nyújt nagy segítséget a szerző könyve, hogy mindezt el tudjuk érni és minél többet meg tudjunk ismerni a növényvilág életéből. A könyv az eredeti 1913-ban megjelent mű reprint változata.

Podobné produkty

Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni...
7.3 €
2024 irodalmi Nobel-díjasa, Han Kang Man Booker-díjjal elismert regénye. Jonghje álmában vér, nyers hús és a halál kísért. Másnap az asszony, akinek élete és házassága is átlagos, kitakarít minden állati eredetűt az otthonukból. És az életükből eltűnik az íz....
9.29 €
2024 irodalmi Nobel-díjasa, Han Kang Man Booker-díjjal elismert regénye. Jonghje álmában vér, nyers hús és a halál kísért. Másnap az asszony, akinek élete és házassága is átlagos, kitakarít minden állati eredetűt az otthonukból. És az életükből eltűnik az íz....
14.08 €
Azt beszélik, hogy a Flores család megsértette a régi isteneket, ezért megátkozták őket. A család nőtagjai azóta egy csipetnyi varázserővel rendelkeznek.Sage Flores attól a pillanattól fogva menekül a családja és az „adottsága” elől, hogy a kisebbik húga, Sky...
11.21 €
A korábbi évekhez hasonló formában jelent meg az engedélyezett növényvédő szerek és termésnövelő anyagok fontosabb adatait tartalmazó kiadvány. Ebben valamennyi olyan készítmény szerepel, amelyre a Vidékfejlesztési Minisztérium Növény- és Talajvédelmi Főosztálya,...
22.25 €
"Ha növényeinket betegségek vagy kártevők támadják meg, megosztanak attól az örömtől, amit a szép virágok és a gazdag termés okozna. Ezért fontos, hogy állandóan szemmel tartsuk kertünket. Így megelőzhetjük a problémákat és idejében beavatkozhatunk. Könyvünk...
9.62 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Azt beszélik, hogy a Flores család megsértette a régi isteneket, ezért megátkozták őket. A család nőtagjai azóta egy csipetnyi varázserővel rendelkeznek. Sage Flores attól a pillanattól fogva menekül a családja és az "adottsága"...
15.44 €
Az 1979-ben megjelent könyv hangsúlyos eleme a változás és annak természetrajza. A kötet átmenet a pályakezdő Héj és a későbbi nagy művek között. Kitágul a költői világ, megjelennek benne az indián mitológia elemei, a hopi kultúra motívumrendszere és az amerikai...
5.61 €
Otthon is nevelhetsz növényeket, akár balkonládában, erkélyen vagy kiskertben. Ültess paradicsomot, pizzakertet, sőt, bogárszállodát is építhetsz. Ebből a könyvből megtanulod, hogyan gondozd a növényeidet, és hogyan hasznosítsd a termést különböző kreatív módokon,...
9.65 €