Egy földterület növénytakarójának változása - Imre Oravecz

5.61 €

Az 1979-ben megjelent könyv hangsúlyos eleme a változás és annak természetrajza. A kötet átmenet a pályakezdő Héj és a későbbi nagy művek között. Kitágul a költői világ, megjelennek benne az indián mitológia elemei, a hopi kultúra motívumrendszere és az amerikai utazások emlékei. Mintha a hang is változna - a tárgyias leírások mellett felerősödik a személyes jelenlét szólama. Haikuk és prózaversek. Georg Trakl Budapesten, a szajlai költő pedig az Erie-csatornánál. Oravecz Imre 1943-ban született Szajlán. „Mi az út? Az áhított cél elérésének eszköze, vagy esetleg maga a cél? Úgy tetszik, hogy az utóbbi. Nem visz sehonnan sehova, így nem jutunk rajta sehonnan sehova. Ennek a megállapításnak természetesen semmi köze a lét úgynevezett hiábavalóságának filozófiájához, amellyel tételessé korcsosult gondolkodásunk netán menten meggyanúsít bennünket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy nem csüggeszt el, hanem ellenkezőleg, fölvidít és megnyugtat. Igen, fölvidít és megnyugtat. Hiszen ha az út maga a cél, akkor egész életünket a cél közelében, hogy ne mondjam: a célban éljük le, és nem teszünk egyebet, mint hogy minden erőnket, figyelmünket, szeretetünket és tiszteletünket a lét törvényeinek fölismerésére, illetőleg a törvényekkel összhangban való cselekvésre összpontosítjuk. Éppen ezért, és nem egyébért, nem közömbös számunkra, milyen úton járunk: jón-e, rosszon-e. De melyik a jó út? A széles? A keskeny? A sima? A rögös? Az, amelyiken jól, a szó szakrális értelmében jól érezzük magunkat. Don Juannak, Carlos Castaneda yaqui indián tanítómesterének szavával élve az, amelyiknek szíve van. Utólag persze könnyű okosnak lenni. A dolog tudniillik korántsem ilyen egyszerű. Már csak azért sem az, mert a régi út föladásának és az új út megtalálásának (miként e könyvben is) megvan a maga útja, amelyen szintén jól kell éreznünk magunkat." Oravecz Imre

Podobné produkty

Az idők során, a növények körében sikeresen végrehajtott, ilyen irányú fogalom és forma összekapcsolás, az évszázadok során gyökeret vert a köztudatban. A virágok, a fák, és egyéb növényfajták a születés, a halál, vagy a gyógyítás és a pusztítás szimbólumaként...
11.55 €
Hogyan jelent meg a háborús világégés és 1945 a magánlevelekben, a naplókban és a visszaemlékezésekben? Miként változott meg Horthy Miklós kultusza a háború hatására? Hogyan lehetett lakáshoz jutni a háború alatt? Mi motiválta egy politikai gyilkosság vagy...
10.71 €
A természeti tárgyakkal foglalkozni szórakozásnak is kedves, de a tudományos és a gyakorlati ismeretek gyarapítására nyújtotta alkalomnál fogva még hasznos is. A természeti tárgyak tanulmányozását, termőhelyüknek, életkörülményeiknek megismerését célszerűen...
9.3 €
A mind food életmód a mentális egészség elérését és fenntartását tűzi ki célul. A könyv többévnyi kutatás után született meg, mely azt vizsgálta, hogy a táplálkozás hogyan javíthatja az általános mentális állapotot, azaz miként teheti az embert elégedetté,...
20.97 €
Növényolimpiát rendeznek Magyarországon, de az is lehet, hogy időközben lefújták - erről különböző emberek különbözőképp vélekednek ebben a könyvben, amelynek névtelen főhőse gyanús üzelmekbe keveredik a temetőben, miközben csak egyik ismerősének próbál segíteni...
7.3 €
2024 irodalmi Nobel-díjasa, Han Kang Man Booker-díjjal elismert regénye. Jonghje álmában vér, nyers hús és a halál kísért. Másnap az asszony, akinek élete és házassága is átlagos, kitakarít minden állati eredetűt az otthonukból. És az életükből eltűnik az íz....
9.29 €
2024 irodalmi Nobel-díjasa, Han Kang Man Booker-díjjal elismert regénye. Jonghje álmában vér, nyers hús és a halál kísért. Másnap az asszony, akinek élete és házassága is átlagos, kitakarít minden állati eredetűt az otthonukból. És az életükből eltűnik az íz....
14.08 €
Azt beszélik, hogy a Flores család megsértette a régi isteneket, ezért megátkozták őket. A család nőtagjai azóta egy csipetnyi varázserővel rendelkeznek.Sage Flores attól a pillanattól fogva menekül a családja és az „adottsága” elől, hogy a kisebbik húga, Sky...
11.21 €
A korábbi évekhez hasonló formában jelent meg az engedélyezett növényvédő szerek és termésnövelő anyagok fontosabb adatait tartalmazó kiadvány. Ebben valamennyi olyan készítmény szerepel, amelyre a Vidékfejlesztési Minisztérium Növény- és Talajvédelmi Főosztálya,...
22.25 €