Ukrajna története - Szerhij Jekelcsik

14.62 €

Ez a könyv olyankor jelenik meg magyarul, amikor a világ éppen Ukrajnára figyel, ahol korunk legsúlyosabb politikai válsága zajlik. Nagyobb történelmi távlatban az ukrajnai eseményeket úgy is tekinthetjük, mint a demokrácia létrejöttéhez vezető nehéz szülést egy posztkommunista országban, a rég várt (bár kései és fájdalmas) megszabadulást a birodalmi örökségtől. Amikor Ukrajna elszakad az oroszok uralta Szovjetunió politikai hagyományaitól, ugyanarra az útra lép, mint korábban Magyarország és más nyugati szomszédai. A 2013-14-es Jevromajdan-forradalom célja Ukrajna újraegyesítése volt Európával, ami egyben a valódi demokrácia, a politikai átláthatóság és a gazdasági reformok szimbóluma is. A Szovjetunió többi csatlós államához (köztük Magyarországhoz) hasonlóan Európa választása egyben az Oroszországhoz fűződő történelmi viszony átértékelését is jelentette. Ukrajna esetében a végleges szakítás a nagyhatalmú keleti szomszéddal különösen fájdalmas, hiszen az ország korábban Oroszország "belső" birodalmához tartozott. Nemcsak az orosz állam nem tudott megbékélni azzal, hogy Ukrajna Európát választotta, hanem az ország keleti felében élő számos orosz nyelvű, illetve és orosz nemzetiségű ukrán állampolgár sem. Emiatt tört ki a fegyveres konfliktus, egyben a Szovjetunió összeomlása utáni megkésett szabadságharc és polgárháború. A szerző a kanadai Victoria Egyetem történelem és szlavisztikai tanszékének professzora. Első magyarul megjelent könyvét tartja kezében az olvasó, melyet nagyszüleinek ajánl, akik szemtanúi és résztvevői voltak azoknak a nagyarányú társadalmi kataklizmáknak és háborúknak, amelyek során megszületett a mai Ukrajna.

Podobné produkty

Mélyen megindító memoár egy ukrán családrólés az ország viharos történelméről. Az ukrajnai Poltava városában áll egy elegáns kúria, amelyet a köznyelv csak Kakas-házként emleget, a bejáratot őrző két vörös kakas után. Nincs benne semmi félelmetes. És mégis,...
10.42 €
A kötet Fedinec Csilla, Rácz András és Romsics Ignác történészek a BBC History 2023/03., 2023/04., 2023/05. számaiban megjelent, az orosz-ukrán háborút elemző tanulmányait gyűjti össze. Fedinec Csilla történész, PhD, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa....
10.14 €
I když piješ flatwhite s kokosovým mlékem a objednáváš si domů suši, tak pokud v tobě ale bije chvějící se ukrajinské srdce, dříve nebo později se v tobě narodí potřeba uvařit si opravdový boršč. Přesně toto se stalo Andrijovi, obyčejnému chlápkovi, který ale...
23.49 €
Napínavá vyprávění pro všechny holky a kluky, kteří milují dobrodružství a nejraději by se místo školy vydali na nebezpečnou výpravu třeba na tuleně nebo dokonce na medvěda. Pět nezapomenutelných příběhů od jednoho z nejvýznamnějších českých cestovatelů a čestného...
6.3 €
Po kulinárskych krimi Diabolský plod a Červené zlato je tu ďalší prípad Xaviera Kieffera! Hviezdny šéfkuchár si na jarmoku v Luxemburgu otvorí stánok so zemiakovými plackami a teší sa z popularity svojej dočasnej reštaurácie. Večernú zábavu zrazu naruší záhadný...
8.9 €
Zkušený slovenský reportér Tomáš Forró přináší nepřikrášlený, mnohostranný pohled na konflikt probíhající na Ukrajině, který se vymyká běžnému mediálnímu obrazu této války. Osobní zážitky a angažovanost, racionální analýza událostí na bojišti i v týle. A mezitím...
39.95 €
Julie se nemůže dočkat, až se s tátou začtou do nové knížky o pirátech. Když se pak v jejím pokojíčku objeví pirátská truhla se vzácným pokladem, která ale hned druhý den zmizí, vydá se společně s kapitánem pirátů na záchrannou výpravu. Pátrání je zavede až...
9.99 €
V létě 2006 se dvě kamarádky vypravily na Ukrajinu. Vyrazily osobním automobilem, který po celou cestu familiérně oslovují Audinko, a také přibírají pohanskou bohyni Kotys, jež je zvolena patronkou této cesty do neznámých krajů. Záměr poznat velký kus Ukrajiny...
12.65 €
Je Ukrajina umelý štát? Prečo je Rusko také veľké? Je jeho zahraničná politika racionálna a prečo vsadili len na vývoz ropy a plynu? Na tieto a mnohé ďalšie otázky odpovedá Alexander Duleba, ktorý za posledné roky patrí k najcitovanejším slovenským analytikom....
11.9 €