Udvari előadás - Nora Roberts

9.65 €

Eve Hamilton hét évvel ezelőtt ismerkedett meg Cordina uralkodócsaládjával, és amikor meghívást kap, hogy színházi társulatával vendégszerepeljen a miniállamban, boldogan mond igent. Tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, ha el akarja fogadtatni az egyéni felfogásban rendezett darabokat a trónörökössel, mégis hajtja a becsvágy. Az előkészítő munka során valóban kemény szócsatákat vívnak a hűvös és megközelíthetetlen Alexander herceggel, de közben fellobban köztük az ellenállhatatlan erejű szenvedély. Ám egy merénylet mindent megváltoztat, az udvarban úrrá lesz a félelem. A nyomozás váratlan fordulatokat hoz, és még az utolsó lapok is tartogatnak meglepetést.

Podobné produkty

A magyarul most először megjelenő kötet Camus harmincöt, 1937 és 1958 között elhangzott nyilvános beszédét gyűjti egybe. A Nobel-díjas író számára az individuummal való foglalkozás az az eszköz, amelynek segítségével szembeszállhat a világ nyomorúságával és...
7.01 €
Hiszünk-e abban, hogy kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be...
11.24 €
"Hanem ez most új mese. Méltó rá Vackor neve, hogy egy új könyv elbeszélje, milyen dolgok estek véle; Ment, ment, ment az apró,ment a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó, ment, ment, messze, messze, ment vígan a kicsi medve ment egyenest...
7.11 €
Richard Feynman a 60-as évek elején a Caltechen tartotta bevezető fizikakurzusát, a The Feynman Lectures on Physics című könyvsorozatának alapját. Az elmúlt évtizedek alatt a fizikai világ megértésében jelentős változások álltak be, de a Feynman-előadások nem...
22.26 €
Richard Feynman a 60-as évek elején a Caltechen tartotta bevezető fizikakurzusát, a The Feynman Lectures on Physics című könyvsorozatának alapját. Az elmúlt évtizedek alatt a fizikai világ megértésében jelentős változások álltak be, de a Feynman-előadások nem...
22.26 €
2019. október 11-12. között rendezték meg Dunaszerdahelyen a XVII. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát, amelynek anyagát tartalmazza ez a kötet. A témakörök és előadóik méltók a hagyományokhoz. Ősök és hősök - Madaras László, Darkó Jenő, Uhrman Iván, Dobrovits...
8.91 €
Ez a könyv segítséget ad neked ahhoz, hogy magabiztosan, professzionálisan szerepelhess bármikor, bármekkora hallgatóság előtt. Azonnal alkalmazható megoldásokat találsz benne arra vonatkozóan, hogyan támaszd alá mondandódat testbeszéddel, hogyan legyél változatos,...
12.46 €
Farkas János, Muhoray Róbert és Szabó Péter közös könyve. Rossz beidegződéseink tönkreteszik egészségünket, kapcsolatainkat, pénzügyi helyzetünket, és idővel...
11.18 €
Bár egyre többen foglalkoznak az elmúlt években, évtizedekben az elme erejével, a tudatos és a tudatalatti elme összefüggéseivel, és azzal, hogy mindez valójában micsoda lehetőségeket...
11.18 €