Előadások és beszédek - Albert Camus

7.01 €

A magyarul most először megjelenő kötet Camus harmincöt, 1937 és 1958 között elhangzott nyilvános beszédét gyűjti egybe. A Nobel-díjas író számára az individuummal való foglalkozás az az eszköz, amelynek segítségével szembeszállhat a világ nyomorúságával és szenvedésével, ez az eszme hatja át minden előadását. Camus szavára az egész világ figyelt, akár az értelmiség helyzetéről, akár kulturális örökségről, akár háborúról vagy forradalomról beszélt.A magyar kiadást különösen fontossá teszik az '56-os eseményekkel foglalkozó szövegek; Camus többször is kiállt a forradalom ügye mellett. Ma már nehéz ezt elképzelni, de ehhez bátorságra volt szükség, csakúgy, mint a poznańi, illetve az 1953-as berlini munkáslázadások esetében, mivel a francia értelmiség akkoriban erős kommunista befolyás alatt állt, és nem volt hajlandó tudomást venni a „torzulásokról". Camus még több ellenséget szerzett magának, amikor az algériai franciák ügyében emelte fel szavát. S mégis, annyi tűz közé kerülve, nem tartozva egyetlen párthoz, egyetlen irányzathoz sem, így képviselhette, ellenfelei által sem vitatható írói nagysága révén, „Európa lelkiismeretét".

Podobné produkty

Hiszünk-e abban, hogy kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be...
11.24 €
"Hanem ez most új mese. Méltó rá Vackor neve, hogy egy új könyv elbeszélje, milyen dolgok estek véle; Ment, ment, ment az apró,ment a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó, ment, ment, messze, messze, ment vígan a kicsi medve ment egyenest...
7.11 €
Richard Feynman a 60-as évek elején a Caltechen tartotta bevezető fizikakurzusát, a The Feynman Lectures on Physics című könyvsorozatának alapját. Az elmúlt évtizedek alatt a fizikai világ megértésében jelentős változások álltak be, de a Feynman-előadások nem...
22.26 €
Richard Feynman a 60-as évek elején a Caltechen tartotta bevezető fizikakurzusát, a The Feynman Lectures on Physics című könyvsorozatának alapját. Az elmúlt évtizedek alatt a fizikai világ megértésében jelentős változások álltak be, de a Feynman-előadások nem...
22.26 €
2019. október 11-12. között rendezték meg Dunaszerdahelyen a XVII. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát, amelynek anyagát tartalmazza ez a kötet. A témakörök és előadóik méltók a hagyományokhoz. Ősök és hősök - Madaras László, Darkó Jenő, Uhrman Iván, Dobrovits...
8.91 €
Eve Hamilton hét évvel ezelőtt ismerkedett meg Cordina uralkodócsaládjával, és amikor meghívást kap, hogy színházi társulatával vendégszerepeljen a miniállamban, boldogan mond igent. Tudja, hogy nem lesz könnyű dolga, ha el akarja fogadtatni az egyéni felfogásban...
9.65 €
30 rövid mese beszédindításhoz, helyes hangzóejtéshez, szövegértés ellenőrzéséhez A gyermek beszédfejlődésének egyes állomásainál (beszédindítás, helyes hangoztatás, mondatalkotás) segítséget jelentenek a szülőknek és a szakembereknek olyan kép- és szöveganyagok,...
7.15 €
Kemény István ismertetője: „Európai vagyok, Jézus és Platón tanítványa.” Hogy lehet ezt a védtelen, de csodálatos mondatot leírni úgy, hogy a mai olvasó ne mosolyodjon el a romantikus nagyotmondáson? Nagyon egyszerű: olyan elementáris költői hitelt kell szerezni...
7.3 €
"Ez a kötet mérete ellenére az angol nyelv beszélt nyelvi sajátosságainak bőséges tárházát adja az ismereteiket szélesíteni és színesíteni kívánó tanulóknak. A szerző több év alatt számos forrásból gyűjtötte össze az igazán a mai nyelvhasználatot tükröző beszédfordulatok...
3.77 €