Tűzön-vízen át - István Nemere

10.71 €

Nemere István történelmi regénytrilógiájának harmadik kötete az 1390-es években játszódik. Hősünk itt már mint gróf Zádorffy Zádor jelenik meg, de éppen mert új rangot és birtokot kapott, még több kaland vár rá. Először a királytól kapott nemesi birtokát kell bitorlóktól visszafoglalnia "tűzön és vízen át". Az olvasók tanúi lesznek annak, hogyan lakolnak bűneikért Hédervári Kont és Horváti János, a lázadók. Ott lehetnek Zádor lakodalmán, ahol az inkognitóban mulató Zsigmondra merénylők támadnak. Merényekben akkortájt nem volt hiány; hamarosan kis híján végeznek az ifjú, már viselős Mária királynéval is. Zsigmond Zádorra bízza felesége életét, és elindul egy hadjáratba; a gróf pedig mint testőr is helytáll. Egészen addig, míg fortéllyal eltávolítják Mária mellől, és akkor támadnak a királynéra; az asszony és magzata is halálát leli. Innentől kezdve Zádor életének célja a tettesek felkutatása és megbűntetése lesz. Zsigmond csöndes bosszút akar, ne tudják meg a magyar urak, hogy valakik kezet emeltek a királyi családra. A király és a gróf közös akarata nem sok jót jósol az ellenfeleknek. Bizony habozás nélkül leszámolnak azokkal a nemesekkel, akik megszervezték a Mária elleni merényletet. Zádor halad a nyomokon, és végez azokkal, akik belekeveredtek az ügybe. De az urat, kinek végtére is kezéhez Mária vére tapad, sokáig hiába keresi. Ám amint a nyomára bukkan, többé nincs kegyelem. Ha az olvaső megkedvelte Zádort és a trilógia többi hősét, és szeretné követni az uralkodó, valamint hűséges embere további kalandjait, ne aggódjon: a Zsigmond-trilógia ugyan véget ért, de hamarosan jönnek a Zádor-trilógia kötetei, amelyekben a korabeli magyar életről és hazánk történelmi eseményeiről egyaránt olvashat.

Podobné produkty

A füzetes történet egy mai magyar mini-krimi: valaki felgyújtott egy autót, amelyben éppen két fiatal szerette egymást. A nyomozógárda munkája során az olvasó előtt feltárul a pár előélete és a kisváros hangulata. Ebben a kisvárosban, ugyanezekkel a főszereplőkkel...
2.25 €
A magyarság számos csatát vívott történelme során, melyek közül jó néhány sorsdöntő jelentőséggel bírt, komoly következményeket vonva maga után. Akár elbuktunk, akár diadalt arattunk, nagyszerű hadvezérek és bátor hősök tették, amit megkövetelt tőlük a haza....
5.8 €
Alex Stern 2. Alex Stern visszatért, és az Ivy League egyenesen a pokolba tart. Találd meg az alvilág kapuját! Ments ki egy lelket a pokolból! Egyszerű terv, csakhogy onnan ritkán térnek vissza emberek. De Galaxy "Alex" Stern elhatározza, hogy kiszabadítja...
14.93 €
Alex Stern 2. Alex Stern visszatért, és az Ivy League egyenesen a pokolba tart. Találd meg az alvilág kapuját! Ments ki egy lelket a pokolból! Egyszerű terv, csakhogy onnan ritkán térnek vissza emberek. De Galaxy „Alex” Stern elhatározza, hogy kiszabadítja...
14.93 €
Két ?ókori férfiról szól ez a könyv. Két rendkívüli egyiptomi fáraóról. Egyik sem élt sokáig, mégis mindketten alaposan felforgatták saját korukat és birodalmukat. Az egyik új vallást alapított és ezzel teljesen megújította volna országát, ha hagyják. Ám így...
5.63 €
A Turul nemzetsége nyolcadik kötete II. András és IV. Béla királyok uralkodásának időszakát dolgozza fel. A szemünk előtt játszódik le, hogyan esküdtek össze az urak Bánk bán vezetésével Gertrudis királyné meggyilkolására, és hogyan hajtották végre a szörnyű...
14.08 €
A sorozat utolsó előtti kötete a magyar történelem egyik legtragikusabb korszakát mutatja be. Az Árpád-házi királyok mintha maguk is érezték volna, hogy hatalmuk hamarosan megfogyatkozik, majd elenyészik. A történetben párhuzamosan látjuk IV. László, a "Kun"...
14.08 €
A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint...
12.67 €
A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény...
12.67 €