A turul nemzetsége - Merénylők - István Nemere

14.08 €

A Turul nemzetsége nyolcadik kötete II. András és IV. Béla királyok uralkodásának időszakát dolgozza fel. A szemünk előtt játszódik le, hogyan esküdtek össze az urak Bánk bán vezetésével Gertrudis királyné meggyilkolására, és hogyan hajtották végre a szörnyű tettet. A halott királyné férje, Endre, az "aranybullás uralkodó" egyik hibát a másik után követte el, és a Szentföldre indított "keresztes háborúja" inkább annak paródiája lett. Tanúi lehetünk királyfik és apáik egymással szemben vívott küzdelmeinek, sőt háborúinak. Több királyunk indított értelmetlen hadjáratokat Halics (a későbbi Galícia) meghódítására, és magyar katonák ezrei ostoba szeszélyek, vélt érdekek vagy hiúság miatt vesztek oda idegen földön. Az Aranybulla ügyét egészen közelről ismerhetjük meg, és akit érdekel, mi is állt a nagy egyezségben, ezekről a lapokról megtudhatja. Ki gondolja ma már, hogy akkor is voltak emberrablások? Megesett, hogy egy terhes özvegy királynénak álruhában kellett menekülnie a magyar királyi udvarból, és szembesülhetünk több külföldi uralkodóval, beleshetünk a pápai lakosztályba és kancelláriába. Hogyan veszett oda Kötöny, a kunok vezére, és miféle belháborúság lett ebből? Éppen akkor, amikor már híre jött, hogy Keleten egy új és nagyon veszélyes, addig sosem látott ellenség ütötte fel a fejét, és nem is titkolja: célpontjai között Magyarország is szerepel. Az ellenség nem ismer irgalmat, és sebesen tör előre... A magyar urak azonban nem hisznek a baljós híreknek, inkább egymással vetélkednek, és olykor a királlyal is szembeszegülnek. IV. Béla és hívei hibát hibára halmoznak, mígnem elkövetkezik a döntő muhi csata, és a Hon elveszni látszik... A történet másik szálán, a dunai rév lakóinak életében is nagy változások történnek. Rajtuk keresztül megtudhatja az olvasó, hogyan éltek azok, akik távolról sem láttak városokat és palotákat, kevés pénzzel gazdálkodhattak, és egy végzetes betegség, egy ellenséges támadás bármikor gyökerestül megváltoztathatta az életüket.

Podobné produkty

Kr.u. 955. Egy bajor lány: Flaviát elragadják otthonából a portyázó magyarok. A lány rabszolgasorsra jut, és az ellenség táborának vezére, Daval dönt az életéről. Flavia minden alkalmat megragad a szökésre, ám a férfi nem ereszti. Egy Farkas: Daval a nemzetség...
11.53 €
914-et írunk. Agacs százados elégedett a világgal. Vagyont, hatalmat szerzett, rá kell azonban jönnie, hogy ott, ahová emelkedett, nagyon erős ragadozók küzdenek egymással. Hatalmas ellenségeket szerez, és mindent elveszít, ha nem tesz valamit. Új uralkodója...
7.32 €
A sorozat utolsó előtti kötete a magyar történelem egyik legtragikusabb korszakát mutatja be. Az Árpád-házi királyok mintha maguk is érezték volna, hogy hatalmuk hamarosan megfogyatkozik, majd elenyészik. A történetben párhuzamosan látjuk IV. László, a "Kun"...
14.08 €
A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint...
12.67 €
A Turul nemzetség történetének ötödik könyve részben István király, részben az utódai idején játszódik. István nagy reményeket fűz fiához, Imréhez, aki azonban odavész, és onnantól Istvánnak nagy gondja van: ki örökölje utána a trónt? A magyarokat keresztény...
12.67 €
A Turul nemzetsége regényfolyam a magyarság történetének négyszáz évét öleli fel - cselekménye akkor kezdődik, amikor a magyarok átkelnek a Vereckei-hágón, és a tervek szerint 1301-ig, az Árpád-uralkodóház kihalásáig tartja izgalomban az olvasókat. Akiket érdekel...
11.29 €
Európa új királysága Az első évezred fordulóján Géza fejedelem fia, István - miután legyőzte a hatalmat ősi jogon követelő Koppányt - a pápa és a német-római császár akaratából "áldást és koronát nyert", s elfoglalta helyét a keresztény uralkodók között. Miközben...
9.58 €
Ezerkettőszázkilencven. Miközben IV. (Kun) László király kunjai körében éli züllött, egyre nagyobb felháborodást kiváltó életét, Itáliából Magyarországra érkezik II. András király utószülött fiának, István hercegnek a fia, a velenceinek is nevezett András....
15.49 €
A NEMZETSÉGEK (genus) kérdésével foglalkozó régibb történetíróink nagy reményeket fűztek a nemzetségek múltjának a hagyományos közfelfogással egyező irányban való felderítéséhez, de mint rendszerint történni szokott, ahogy íróink a felmerülő kérdéseknek kútfőkön...
1.92 €