Tündérbosszú - Zodiákus Akadémia - Éldekorált, speciális, élre hajló füllel - Caroline Peckham,Susanne Valenti

21.12 €

Megpróbáltak megtörni minket. Majdnem sikerült is nekik. De most eljött a bosszúnk ideje. Fogadtatásunkat a Zodiákus Akadémián nem nevezném szívélyesnek. Hercegnőkként, mi több, trónörökösökként érkeztünk a tündérek világába - azonban hamar kiderült, ez inkább hátrány, mint előny. Ebben a tükörvilágban az erős parancsol, tapasztalatlanságunk miatt pedig azonnal a többiek célkeresztjébe kerültünk. Most azonban eljött a mi időnk. Szolária trónja jogosan minket illet, és bár eddig vonakodtunk felnőni a feladathoz, büszkeségünk nem hagyja, hogy behódoljunk az Égi Örökösöknek. Azt hiszik, hogy a csillagok az ő oldalukon állnak, de csúnya meglepetésben lesz részük. Képtelenek vagyunk szemtől szemben felvenni velük a harcot, ezért leleményesnek kell lennünk. Nem lesz könnyű dolgunk, de ha sikerrel járunk, lövésük sem lesz róla, hogy mi állunk eddig háborítatlan akadémiai életük darabokra hullása mögött. Rossz ikrekkel kezdtek, ha azt hitték, nem éri el őket a Vad Király lányainak bosszúja. Különben is, már a pokol szélére hajszoltak minket - mi mást tehetnének még?

Podobné produkty

„A mágiám összhangban áll az érzelmeimmel.” Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiával bíró fajok vadásztak, amíg létre nem jött az egyezség: napra pontosan százévente egyszer a tündék kiválasztanak egy 16-17 éves lányt Luella szülővárosából, Captonból,...
18.28 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Azt hittem, Peter Pan egy legenda, hogy Sohaország csak tündérmese. Egy mese, amit anyámtól hallottam, aki régen elvesztette a józan eszét. De tagadhatatlan volt, hogy Peter Pan óriási árnyékot vetett, amikor ott állt nálunk. Foglyul...
14.06 €
Éldekorált kiadás Katria megfogadta, hogy soha senkibe nem fog beleszeretni. A családjában megtapasztalhatta, milyen kegyetlen tud lenni a szerelem. Ezért aztán amikor egy szép summáért cserébe hozzáadják a titokzatos Lord Fenwoodhoz, Katria nem vágyik többre,...
18.28 €
"Alkut kötöttél... A te lelked az övéért...és most az enyém vagy". Cate Holloway tisztában van New Orleans kimondatlan szabályával: mindenáron kerüld a nagyhatalmú Gage bűnözőklánt. Ez persze még azelőtt volt, hogy a fivére belebonyolódott volna a hálójukba....
18.28 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Megpróbáltak megtörni minket. Majdnem sikerült is nekik. De most eljött a bosszúnk ideje. Fogadtatásunkat a Zodiákus Akadémián nem nevezném szívélyesnek. Hercegnőkként, mi több, trónörökösökként érkeztünk a tündérek világába -...
18.31 €
Ez ?a letehetetlenül izgalmas romantikus fantasy egy emberlány és a tündekirály házasságáról szól. A tündék csupán két okból jönnek közénk: háborúzni, vagy házasodni. Mindkét esetben a halál motiválja őket. Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiát használó,...
10.39 €
Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb gondjai. Azaész, miközben attól tart, hogy varázsereje ismét rossz útra téríti, kénytelen azzal...
5.61 €
A szellem és a szerelem regénye. A hit és a kételkedés regénye. A nagyvilági és szecessziós Pécs regénye. P. Horváth Tamás megírta szülővárosának legizgalmasabb legendáját, a porcelángyáros Zsolnay Miklós felemelkedésének kalandos történetét. A vállalkozó szellemű...
12.14 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Leah Larkin, a befutott modell bevállal egy valóságshow-szereplést, azt remélve, hogy ez ugródeszkaként szolgál majd vágyott színészi karrierjéhez. Ám a szexi cicababa szerepe, amit fel kell vennie a műsorban, a legkevésbé sem...
19.72 €