Alku a tündekirállyal - Elise Kova

10.39 €

Ez ?a letehetetlenül izgalmas romantikus fantasy egy emberlány és a tündekirály házasságáról szól. A tündék csupán két okból jönnek közénk: háborúzni, vagy házasodni. Mindkét esetben a halál motiválja őket. Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiát használó, nagy hatalmú fajok vadásztak, amíg meg nem született közöttük egy paktum. Az azóta eltelt évszázadok során a tündék mindig Luella falujából vittek el egy fiatal nőt, hogy ő legyen az emberkirálynéjuk. Akit kiválasztanak, arra a falu úgy tekint, mintha megjelölte volna a halál. A 19 éves Luella hálás, hogy megmenekült ettől kislánykorában, és lehetősége nyílt arra, hogy a gyógynövények tanulmányozásának szentelhesse az életét, és a város egyetlen javasasszonyává válhasson. Egészen addig, amíg váratlanul meg nem jelenik a faluban a tündekirály, aki érte jött. Minden, amit Luella a saját életéről és önmagáról tudott, hazugságnak bizonyul. Miután elviszik egy vad mágiával teli vidékre, Luella kénytelen királynévá válni a hideg, de perzselően jóképű tündekirály oldalán. A legnagyobb fájdalmat egy olyan szenvedély okozza neki, amire nem is számított. Ez a regény, amit Hadész és Perszephoné, illetve a Szépség és a Szörnyeteg története ihletett, önmagában is teljes értékű olvasmány. Tökéletes választás a romantikus fantasy rajongóinak, akik épp megfelelő mennyiségű fülledtségre vágynak, és a következő lassan izzó, magával ragadó, legendás szerelmet keresik.

Podobné produkty

„A mágiám összhangban áll az érzelmeimmel.” Háromezer évvel ezelőtt az emberekre vad mágiával bíró fajok vadásztak, amíg létre nem jött az egyezség: napra pontosan százévente egyszer a tündék kiválasztanak egy 16-17 éves lányt Luella szülővárosából, Captonból,...
18.28 €
Éldekorált kiadás Katria megfogadta, hogy soha senkibe nem fog beleszeretni. A családjában megtapasztalhatta, milyen kegyetlen tud lenni a szerelem. Ezért aztán amikor egy szép summáért cserébe hozzáadják a titokzatos Lord Fenwoodhoz, Katria nem vágyik többre,...
18.28 €
Kötelesség. Vér. Becsület. Hatalom. Saeris Fane nem vágyott hatalomra. Semmi örömét nem leli abban, hogy az egész udvar az ő nevét suttogja. Sőt, most, hogy a Vér-udvar királynőjévé koronázták, rádöbben: egy királynőnek nem lehet saját élete. Súlyos teher nehezedik...
25.35 €
Kötelesség. Vér. Becsület. Hatalom. Saeris Fane nem vágyott hatalomra. Semmi örömét nem leli abban, hogy az egész udvar az ő nevét suttogja. Sőt, most, hogy a Vér-udvar királynőjévé koronázták, rádöbben: egy királynőnek nem lehet saját élete. Súlyos teher nehezedik...
22.53 €
Ne nyúlj a kardhoz! Ne fordítsd el a kulcsot! Ne nyisd ki a kaput! A kegyetlen sivatagban kevés olyan dolog van, amit egy lány ne tenne meg egy pohár vízért. A huszonnégy éves Saeris Fane jól tud titkot tartani. Senki sem tud a különös képességérol, sem arról,...
22.53 €
Ne nyúlj a kardhoz! Ne fordítsd el a kulcsot! Ne nyisd ki a kaput! A kegyetlen sivatagban kevés olyan dolog van, amit egy lány ne tenne meg egy pohár vízért. A huszonnégy éves Saeris Fane jól tud titkot tartani. Senki sem tud a különös képességérol, sem arról,...
25.35 €
Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb gondjai. Azaész, miközben attól tart, hogy varázsereje ismét rossz útra téríti, kénytelen azzal...
5.61 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Azt hittem, Peter Pan egy legenda, hogy Sohaország csak tündérmese. Egy mese, amit anyámtól hallottam, aki régen elvesztette a józan eszét. De tagadhatatlan volt, hogy Peter Pan óriási árnyékot vetett, amikor ott állt nálunk. Foglyul...
14.06 €
A szellem és a szerelem regénye. A hit és a kételkedés regénye. A nagyvilági és szecessziós Pécs regénye. P. Horváth Tamás megírta szülővárosának legizgalmasabb legendáját, a porcelángyáros Zsolnay Miklós felemelkedésének kalandos történetét. A vállalkozó szellemű...
12.14 €