Tragédia Burmában - A fikusz és az Antikrisztus - George Orwell,Júlia Lázár

17.74 €

A fiatal George Orwell, ekkor még Eric Arthur Blair néven, egyetemi ösztöndíj híján utazott vissza Indiába, hogy 1922-től a burmai gyarmati rendőrségnél helyettes felügyelőként dolgozzon, ezzel biztosítva megélhetését és élettapasztalatainak – egész életművére kiható – bővítését. 1927-re azonban végleg megundorodott az angol gyarmati politikától, ezért kilépett a szervezetből. Az itt szerzett élményeit fogalmazta bele első, a brit gyarmatosítás rendszerét élesen bíráló szépirodalmi művébe, az 1934-ben megjelent Tragédia Burmában című regényébe. Hőse, Flory az 1984 Winstonjának előképe. Nélkülözi a heroikus karakterjegyeket, mégis elutasítja a képmutatást, és a végsőkig elviszi a küzdelmeit abban a határhelyzetben, amit a halódó gyarmatbirodalom és a rabszolgasorban tartott burmai lakosság találkozása jelent. A regény egészen 1989-ig az egyetlen legálisan kiadott Orwell-mű volt Magyarországon. A fikusz és az Antikrisztus Orwell 1935-ben írott, második regénye. Ifjú hőse, Gordon Comstock otthagyja ígéretes és sikeres állását az „Új Albion” reklámügynökségnél, s egy kopott antikváriumba szegődik eladónak jóval szerényebb életvitelre váltva. A lázadó Comstock egyetlen vágya ugyanis, hogy elismert költő legyen, és a pénzvilág zsarnokságából kitörve megírhassa végre a nagy művét: a Londoni örömök-et. A regény a férfi hányattatásait kíséri nyomon izgalmas fordulatokon és keserű felismeréseken át egész az abszurd végkifejletig. A pénz és a reklámok világával szembeforduló, magányosan küzdő hétköznapi figura ismerősen hat majd Orwell olvasói számára, az író szociális érzékenysége és éles társadalomkritikája is pontosan kirajzolódik.

Podobné produkty

Kniha je psychologickou fikcí vycházející z hluboké osobní vize. Antikrist - nehmotná temná duchová síla - je v této knize představen jako bezcitný manipulativní intelektuál a mentální kouč, který nás učí zbavovat se citů a víry ve prospěch intelektu. Tak nás...
10.45 €
Az Antikrisztusban Nietzsche – annak ellenére, hogy művét a főbb európai nyelveken ő egyenként milliós példányszámban szerette volna megjelentetni, ami enyhén szólva ellentmond az Előszó kezdősorának, hogy a mű „azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb” – egy,...
4.36 €
Nejde o triler. Napriek tomu, že ho stránky tejto knihy miestami pripomínajú. Dokonca nejde ani o vymyslený príbeh, hoci je presýtený neuveriteľnými posolstvami! Na základe biblických proroctiev a mystických zjavení prináša uznávaný katolícky teológ Franz Spirago...
7.9 €
A bolsevizmus ördögi arcát mutatja meg a két rendkívüli regény, amelyek az emigrációban íródtak. Az átoksorából született új eszme, embertől, Istentől idegen, mert természetellenes, bejárja, felbolygatja a világot, fertőz, mert csábít, hatalomra juttatja a...
16.03 €
Az Antikrisztusban Nietzsche - annak ellenére, hogy művét a főbb európai nyelveken ő egyenként milliós példányszámban szerette volna megjelentetni, ami enyhén szólva ellentmond az Előszó kezdősorának, hogy a mű "azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb" - egy,...
7.04 €
Pohľad do sveta astrológie a mysticizmu, ktorým sú dnes predchnuté svetové náboženstvá. Vo svetle historických prameňov táto kniha dokazuje existenciu mnohých skutočností, o ktorých sa predpokladalo, že sú len mýtom. Dokazuje, že biblické výpovede ohlasujúce...
4.4 €
A Nobel-békedíjas burmai politikus első könyve Magyarországon. "Olyan ember lévén, akinek élete összefonódott a burmai demokráciáért folytatott küzdelemmel, írásaimban mindig igyekeztem országunk életének politikai vonatkozásaira összpontosítani. Minekutána...
13.42 €
Ez a kötet nem egy tapasztalt költő alkotása. Ez egy hétköznapi ember vallomása - aki hosszú évek után újra rátalált a szerelemre, és vele együtt egy addig ismeretlen alkotói világra. A versek egy titkos érzelmi fellángolás lenyomatai: kezdetben finom üzenetek,...
7.6 €
Exciting investigations in north-west China are about to reveal more of the mysteries of the huge mausoleum of the Qin Emperor, a portion of which was accidently discovered in 1974 by farmers who were digging a well. The second phase of an international research...
15.95 €