Az Antikrisztusban Nietzsche – annak ellenére, hogy művét a főbb európai nyelveken ő egyenként milliós példányszámban szerette volna megjelentetni, ami enyhén szólva ellentmond az Előszó kezdősorának, hogy a mű „azokhoz szól, kiknek száma a legkevesebb” – egy, a világból távozó ember és gondolkodó benyomását kelti; radikálisan eltávolodik kora – és a mi korunk – mindhárom jelentős eszmerendszerétől: a kereszténységtől, a liberalizmustól és a szocializmustól. Nézeteinek érvényesítésére két kitörési pont maradt csupán: vagy a heroikus-ezoterikus arisztokratizmus vagy pedig a rasszista populizmus. Hogy tanait és nézeteit a későbbiek során kik és milyen célokra használták fel, abban neki magának is felelőssége van. S bizonyos az is, hogy Az Antikrisztus sem mentes a hibáktól és a fogyatékosságoktól. Azonban rá magára is érvényesnek érezzük azt, amit Nietzsche huszonhárom esztendős korában vetett papírra: a nagy emberek tévedései olykor termékenyebbek, mint a kisszerűek igazságai. Csejtei Dezső