Tökéletes napok - Jacobo Bergareche

8.45 €

Európai Unió Irodalmi Különdíj, 2022Élvezetes, szórakoztató, pimasz és remekül megírt kisregény. Jacobo nagy csodálója Faulknernek és útvesztőinek. Ebben a szerelmi történetben archív levelek segítségével, humorral és szárnyaló fantáziával eleveníti fel a Vad pálmák szerzőjének szerelmi viszonyát. Az austini történet írása közben Bergareche éppolyan jól szórakozhatott, mint mi, olvasók.Mario Vargas Llosa Nobel-díjas íróLuis, az újságíró, aki unja már a munkáját is, a házasságát is, a texasi Austinba készül egy konferenciára. Az utazás csupán ürügy, igazából Camilával szeretne találkozni, ő az egyetlen, aki az utóbbi időben számít valamit az életében. Éppen indulás előtt azonban kap tőle egy üzenetet: "Hagyjuk ennyiben a dolgot, őrizzük meg az emlékét." A lesújtott és dologtalan Luis egy austini egyetemi archívumban keres menedéket, ahol véletlenül ráakad azokra a levelekre, amelyeket William Faulkner írt a szeretőjének, Meta Carpenternek. E levelezés segít Luisnak abban, hogy felidézze saját szerelmi viszonyának emlékét, hogy elgondolkodjon unalmas házasságán, de abban is, hogy eltűnődjön, miképp lehetne úgy élni az életet, hogy minden nap fontos legyen.Jacobo Bergareche őszintén, sok humorral és remek elbeszélőkészséggel vonja be az olvasót páratlan és elragadó regényébe, amely feltárja mind az elsöprő szerelmi szenvedély, mind a kiüresedő hosszú távú kapcsolatok természetét. Elgondolkodtatja olvasóját, miért olyan nehéz néha éppen azokkal összhangba kerülni, akik a legjobban ismernek bennünket, és miért keresünk inkább menedéket egy ismeretlen karjában, aki nem támaszt elvárásokat velünk szemben.Mikor megérkeztél, úgy éreztem, az életem egy hatalmas, konténerekkel teli teherhajó, egyik mérgező hulladékokkal, a másik lejárt szavatosságú ábrándokkal van megpakolva, a többi meg csordultig tele felelősséggel, aggodalommal, elnyomott vágyakkal. Egy elviselhetetlenül lomha hajó a túlságosan széles óceán közepén.Luis levele CamilánakTudom, a ránk váró napok nagy része nem áll majd másból, mint a házi feladatok átnézéséből, a reggeli gyümölcsjoghurtból, suliválasztásból, munkahelyekből, egy kis tévénézésből vagy olvasásból, amibe még éjfél előtt belealszunk; de az ajtót akkor is nyitva kell hagynunk, nem azért, hogy átéljünk egy jó napot, hanem hogy képesek legyünk együtt elképzelni, mi várhat ránk.Luis levele PaulánakJacobo Bergareche (1976) író, producer, sorozat-forgatókönyvíró. Megjelent egy verseskötete, egy színdarabja, egy gyerekkönyvsorozata és egy memoárja. Tökéletes napok című regénye annak a négy évig tartó kutatómunkának a gyümölcse, amelyet az austini Harry Ransom Centerben folytatott írók magánlevelezését tanulmányozva. A regény 2022-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Különdíját.

Podobné produkty

Élvezetes, szórakoztató, pimasz és remekül megírt kisregény. Jacobo nagy csodálója Faulknernek és útvesztőinek. Ebben a szerelmi történetben archív levelek segítségével, humorral és szárnyaló fantáziával eleveníti fel a Vad pálmák szerzőjének szerelmi viszonyát....
12.67 €
Különféle látáshibában és szembetegségben szenvedő betegek nyerték vissza bizonyítottan tökéletes látásukat a könyvben ismertetett komplex természetgyógyászati módszerek alkalmazásával!
5.61 €
A népszerű szerző húsz év termésének legjavából állítottunk össze hét esszéciklust, amelyekben a rövid írások lazán, mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a kötetben szerepel néhány olyan írás is, amelyet Mérő László kifejezetten ehhez a kötethez írt,...
8.22 €
A könyv, és a benne olvasható színmű központi szereplője és társszerzője, a ""Post mortems"" címet viselő facebookos sorozat szerzője az idén szeptemberben elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedett. S hogy mi az az ALS?...
14.03 €
A kimerült szülők hőskölteménye! Minden, amiről nem beszélnek a szülői útmutatókban. Ez a könyv nem útmutató. Nem fogja megmondani, hogyan kell elaltatni a babát, hogyan kell kezelni kisgyermek dührohamait, hogyan lehetsz jó szülő, menő szülő vagy akár rendhagyó...
11.26 €
Két ex egy házban. Mi baj lehet? Oliviának volt egy terve: MBA diploma, egy Wall Street-i cég alelnöki posztja harminckét évesen, házasság és két gyermek (lehetőleg ikrek, mert #hatekonysag). Mi nem szerepel a tervében? Az, hogy elveszti a holmija felét, amikor...
15.49 €
Két ex egy házban. Mi baj lehet?Oliviának volt egy terve: MBA diploma, egy Wall Street-i cég alelnöki posztja harminckét évesen, házasság és két gyermek (lehetőleg ikrek, mert #hatekonysag). Mi nem szerepel a tervében? Az, hogy elveszti a holmija felét, amikor...
12.67 €
Fedezd fel a szeretethez vezető legegyszerűbb és legrövidebb utat, hiszen a szeretet benned lakozik, te magad vagy! Mindannyian szeretetre vágyunk, és minden tettünknek ez a mozgatórugója. Ahogy azonban a like-okat számolgatjuk a közösségi médiában, és a bankszámlaegyenlegünkkel...
14.62 €
„Dél után pár órával jelentkeztek a szorongás első kis lökései, amelyek aztán viharrá erősödtek. Eszükbe jutottak a vasárnap zárva tartó szupermarketek, a hívások, amelyeket hétfőn kell lebonyolítani az ügyfelekkel, a héten lejáró határidők. Úgy köszöntek el...
6.76 €