A tökéletes tökéletlenség - László Mérő

8.22 €

A népszerű szerző húsz év termésének legjavából állítottunk össze hét esszéciklust, amelyekben a rövid írások lazán, mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Ebben a kötetben szerepel néhány olyan írás is, amelyet Mérő László kifejezetten ehhez a kötethez írt, mert úgy érezte, így válik teljessé az adott esszéfüzér. A korábban már megjelent írások nagy részét is átdolgozta, a körülötte levő írásokhoz illesztette, vagy egyszerűen csak csiszolt még rajtuk.A hét esszéciklus nagyjából lefedi azokat a területeket, amelyekről a szerzőnek az utóbbi húsz évben mondanivalója volt. Egyetlenegy terület maradt csak ki, a politika. Nem azért, mert a szerző szégyelli a politikával kapcsolatos írásait, csak azok túl gyorsan avulnak el, így nem ide valók. Maradt így is elég sokféle terület: a pszichológia, a matematika, a tudomány, a játékok és általában az élet dolgai.

Podobné produkty

Fedezd fel a szeretethez vezető legegyszerűbb és legrövidebb utat, hiszen a szeretet benned lakozik, te magad vagy! Mindannyian szeretetre vágyunk, és minden tettünknek ez a mozgatórugója. Ahogy azonban a like-okat számolgatjuk a közösségi médiában, és a bankszámlaegyenlegünkkel...
14.62 €
A kimerült szülők hőskölteménye! Minden, amiről nem beszélnek a szülői útmutatókban. Ez a könyv nem útmutató. Nem fogja megmondani, hogyan kell elaltatni a babát, hogyan kell kezelni kisgyermek dührohamait, hogyan lehetsz jó szülő, menő szülő vagy akár rendhagyó...
11.26 €
Felkeltette a kíváncsiságomat, sőt mi több, megdöbbentett, amikor megtaláltam Damian Baxter levelét a számlák, a köszönőlevelek és a jótékonysági felkérések özönében, amely minden áldott nap elárasztja az íróasztalomat. Csaknem negyven éve nem láttuk egymást,...
11.8 €
"Rendet tenni magamban nem más, mint a bizonyosság, hogy téged választottalak." Létezik egy család a csend fogságában, egy látszólag átlagos olasz família. Alberto a negyvenes éveiben járó tisztes édesapa és odaadó férj. Sandra immár húsz éve hűséges társa,...
11.5 €
Tökéletes anyák nyilván vannak, nem is kevesen. Olyan nők, akik mosolyogva terelgetik gyerekeiket, mindenhová időben odaérnek fáradhatatlan optimizmussal takarítanak, mesélnek, játszanak, tortát...
6.34 €
Gemma évek óta nem vetett papírra egyetlen szót sem. A válása után azonban ismét fejest ugrik az írásba. Meg van győződve róla, hogy azért nem érdekel a kézirata egyetlen kiadót sem, mert senki sem szereti a rendes és kedves hőseit. Ezért úgy dönt, megalkotja...
14.08 €
Temperamentumos. Kisportolt. Zsémbes. Íme, az új főnököm! Hogy is kell meggyógyítani egy megperzselt szívet? Valaki csípjen meg! El sem hiszem, hogy dr. Gray Caldwell csapatában dolgozom! Ő a legszexibb, legészveszejtőbb, legviharosabb agglegény a földön. Őrülten...
14.08 €
"A wabi sabi ősi japán filozófia, mely szerint "semmi sem örök, semmi sem befejezett és semmi sem tökéletes". Ez a könyv segít megérteni e gondolat lényegét, és megtanít, hogyan alkalmazzuk a mindennapokban. Ha nem ítélkezünk, mindenben megláthatjuk a szépséget...
9.67 €
Parancsolgat. Kőből van a szíve. Pokolian jóképű. És ő a szomszédom. Valaki segítsen, mielőtt elveszi az eszemet… Warren Ford a legnagyobb rejtély ebben a furcsa kisvárosban. Ő az alfák alfája, spártai hasizmokkal, és olyan nyers, hogy olyan nincs is. Szeszélyes,...
14.08 €