The Walking Dead - Élőhalottak 10. - Vadak - Kolektív autorov

9.61 €

Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk? Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk? És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk? Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció. A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a tévé. Meg kell próbálnunk végre tényleg élni - egy halottak által uralt világban.

Podobné produkty

Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk? Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk? És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk? Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét...
10.68 €
Richard Feynman a 60-as évek elején a Caltechen tartotta bevezető fizikakurzusát, a The Feynman Lectures on Physics című könyvsorozatának alapját. Az elmúlt évtizedek alatt a fizikai világ megértésében jelentős változások álltak be, de a Feynman-előadások nem...
22.26 €
Richard Feynman a 60-as évek elején a Caltechen tartotta bevezető fizikakurzusát, a The Feynman Lectures on Physics című könyvsorozatának alapját. Az elmúlt évtizedek alatt a fizikai világ megértésében jelentős változások álltak be, de a Feynman-előadások nem...
22.26 €
Hogyan kapcsolható össze a mozgás az elmélyült imádsággal? Vajon a sport nyelvezete megszólíthatja azokat, akik saját spirituális útjukat keresik? A szerzők a nordic walking és a szemlélődő ima egységének gondolatát bontják ki könyvükben.
8.93 €
Rick leads the Commonwealth's Governor, Pamela Milton, on a tour of the various communities Alexandria is aligned with. Naturally... terrible things begin to happen very quickly. Collects THE WALKING DEAD #181-186.
20.95 €
Egy antológia. Két műhely. Negyvennyolc vers. Megszámlálhatatlan közös történet. Felhajtóerő - a Jelenkor Kiadó és a Vates közös kortársvers-antológiája. A tartásunk, a felhajtóerőnk: az elemi hiány, hogy éppen abból a valamiből nincs nekünk, amiről azt gondoljuk,...
9.86 €
Elohimové jsou velmi mocné bytosti s vysokou vibrací, pomáhající lidem hlavně v dobách proměn. Říká se jim také strážci světla. Jejich velkolepý účinek se rozvíjí v tělesném, emocionálním a mentálním prožívání. Omezující myšlenky, blokády a karmické jednání...
14.01 €
HAMIS nyilaskarszalag, hogy megmentse a szüleit. HAMIS útlevél, hogy amerikai lehessen. HAMIS igazolás, hogy nővé válhasson. Egy élet IGAZ krónikája. Pulitzer-díj-jelölés. Az egyik legismertebb feminista újságíró, a New Yorkban élő, magyar származású Susan...
7.3 €
Born in Wisconsin in 1867, Frank Lloyd Wright became obsessed with a set of building blocks his mother had given to him on his ninth birthday. He grew up to become the father of organic architecture and the greatest American architect of all time, having designed...
5.5 €