Felhajtóerő - Bence Bárány,Élő Csenge Enikő,Kolektív autorov

9.86 €

Egy antológia. Két műhely. Negyvennyolc vers. Megszámlálhatatlan közös történet. Felhajtóerő - a Jelenkor Kiadó és a Vates közös kortársvers-antológiája. A tartásunk, a felhajtóerőnk: az elemi hiány, hogy éppen abból a valamiből nincs nekünk, amiről azt gondoljuk, lennie kell. Mondjuk, szeretetből, Istenből, humorból, szülőből, lelkiismeretből. Leginkább pedig tartásból, felhajtóerőből. Ezzel jön létre a Mi. Mert alighanem mindannyian így vagy úgy, de benne vagyunk ebben a könyvben, hiába nem gondoljuk magunkat egyként összetartozónak - talán csak ha nagy és közös, igazán fenyegető ellenséget találnánk. Keresni akkor is külön-külön, párban vagy legfeljebb kisebb csoportokban keresnénk, és egymásra is csak akkor ismernénk, ha szemközt vagyunk az ellenséggel. Azzal a valamivel, amitől annyira féltünk, hogy el kellett indulnunk megkeresni. Állunk előtte, és körbetekintünk: ,,beértünk mindannyian, hogy egyszerre értünk, hogy most értünk be - és most elbukunk." Hogy ne bukjunk el, végtére is két út kínálkozik. Megmenekülünk néhányan, ügyességünknek vagy a véletlennek köszönhetően, hátrahagyva a többieket. Lehettek volna ők is ügyesek vagy szerencsések. A másik út mára nehezen komolyan vehető, titokban mégis vágyott kockázata a létezésnek. Az, hogy megszólalunk: önmagunkról például, és nem önmagunkért. Beck Zoltán

Podobné produkty

A könyv maradékok felhasználásával mutat új, izgalmas recepteket. Az első fejezetbe olyan ételek kerültek, amelyek a hűtőszekrény és a kamra maradékaiból készültek. A második fejezet készételeket alakít át, megmutatja, hogy a maradék főtt rizs, tészta, pörkölt,...
14.44 €
Miért fontos a megfelelő melltartó kiválasztása? Hogyan kell elvégezni a mell önvizsgálatát, és milyen jelek esetén kell szakemberhez fordulni? Milyen hatással van mellünkre a serdülőkor, a várandósság és a változókor? Dr. Philippa Kaye háziorvos érthetően...
16.87 €
Kedves Olvasóm! Nézd a virulásban lévő, rád mosolygó akár kerti, akár réti vagy erdei virágot, nem azt kérdi-e tőled csábítóan, kacéran: ismersz vagy nem ismersz? És ha nevét tudod, még akkor is pajzánul mosolyogva súgja neked: „nevemet tudod és még sem ismersz....
15.16 €
A gyógy- és fűszernövények felhasználása rendkívül sokoldalú: fogyaszthatjuk magvaikat, virágaikat vagy leveleiket, készíthetünk belőlük teát, és jégkockában, koktálokban is találkozhatunk velük. Ebből a hasznos, gazdagon illusztrált kézikönyvből megtanulhatjuk,...
12.87 €
Igaz történet egy különleges emberről, akinek volt mersze másként gondolkodni, változtatni, és... száraznak maradni. Jonas Hanway utált megázni. Csakhogy Londonban állandóan csöpörgött, szitált vagy szakadt az eső. Mégis hogyan lehetne Jonas megjelenése úriemberhez...
11.29 €
Dr. Csernus Imre asztalánál ülve sokszor felmerülnek ezek a kérdések, és miközben barátai körében ízekről, ételekről, borról, hagyományról esik szó, időről időre előkerülnek az emberi problémák is, amelyekkel mindannyian szembenézünk, ha úgy döntünk, hogy az...
11.26 €
"Mindannyian hallottunk már a gonosz farkasról, az emberevő cápáról és az álnok kígyóról. Pedig arra is akad példa, hogy egy hálás farkas, egy hűséges cápa vagy egy nagy tudású kígyó segíti ki az embert szorult helyzetéből. Zalka Csenge Virág épp ilyen állathősökről...
14.08 €
Liza sokáig hitt abban, hogy a szeretet feltétel nélküli. Hogyha elég türelmes, ha elég csendes, akkor majd megszűnik a fájdalom. De az élet másként döntött. Amikor a szerelem és a szabadság egymás ellen fordulnak, egy asszonynak választania kell. A regény...
8.42 €
Három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként született meg az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról. Kicsoda valójában Böjte Csaba? A könyv szerzője...
18.31 €