Szőnyi István - Köpöczi Rózsa

1.94 €

Szőnyi ?István (1894-1960) Az igazi művész minden korban megkísérli meghódítani az ismeretlen tartományt, ami szemmel nem látható, szóval el nem mondható, de a remekművekben mégis felsejlik, mint a tényeken túl a valóság. Pilinszky János szerint ez a valódi realizmus. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Szőnyi István epreskerti műtermének magányában a leányának, Zsuzsának Rómába írt, 1952. január 27-én kelt levelében: „Jóformán mindennap itt járok a Köröndön, hol van egy csodálatosan szép, óriás nagy platánfa. Ahányszor arra megyek, megnézem. Szép az, ha kopár, szép az, ha lombos, szép az, ha hullatja a levelét, s gyönyörű, ha bontja a rügyeit. Ezt a fát addig néztem, míg megtaláltam magamnak az Istent.” Ha Szőnyi István művészetének lényegét szeretnénk néhány szóban összefoglalni, akkor az általa megtalált teljes világról érdemes beszélni, melyre manapság oly sokan vágyunk. Számára a szűkebb és tágabb univerzum nem hullt darabokra, akkor sem, amikor az első világháborúban a Képzőművészeti Főiskoláról a frontra vonulva egész életre szóló betegséget kapott, amikor a második világégés alatt szinte mindent elveszített, ami fontos volt számára: Péter fiát, és lebombázott műtermében képeinek nagy részét. Majd az ötvenes évek abszurd korszakának túlélésére is volt elég belső tartaléka, pedig akkorra már Zsuzsa lánya is véglegesen elhagyta az országot. Passuth Krisztina egyik tanulmányában ennek magyarázatát abban látta, hogy Szőnyi István tudta magáról: „stílusirányzatoktól és tendenciáktól, változó korszakoktól függetlenül – egyszerűen jó festő”. Harmóniára törekvő, kiegyensúlyozott természete megóvta attól, hogy letérjen az általa kiválasztott útról.

Podobné produkty

Hatalmas, tarka, kézzel szőtt szőnyeg ez a könyv, amely mégis varázslatosan könnyed: repül. Csupa olyan verssel találkozhat benne az olvasó, amelyek kötött formában íródtak. Mi több: azért íródtak, hogy az adott forma jellegzetességeit szemléltessék, ezért...
5.61 €
Az első világháború vége felé, 1918 tavaszán a Piave-front poklából öt magyar katona megszökik és elindul hazafelé. Egy hamis parancsuk van és állítólag egy tábornok testét tartalmazó koporsó - ezekkel törtetnek Magyarország felé ők, a "halottszállító különleges...
4.23 €
Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon...
9.01 €
Egy női sors szívet melengető és szívbemarkoló története. Szovjet is, orosz is. Szovjet, mert Szonyecska élete a vad sztálinizmus, a világháború, majd a létező szocializmus kulisszái között zajlik, orosz is, mert a félszeg, előnytelen külsejű könyvtá ros lány...
9.67 €
Ez ?a szerelem szőnyege – sóhajt fel a regénybeli széplelkű kőműves, végigtekintve a Balaton menti szőlősorok között. S nemcsak szépet: igazat is mond. Mert a városról jött üdülők...
2.79 €
Waterdrinker önéletrajzi ihletésű regénye lebilincselő, a nagyívű történetmesélés tolsztoji hagyományait felelevenítő, okos és szellemes időutazás, amely során egyszerre ismerhetjük meg Oroszország 20. századi történelmét az 1917-es forradalomtól a Szovjetunió...
17.74 €
Bulgária vendégszerető lakosaival, különleges és változatos tájaival, ízletes ételeivel, kedves falvaival és műemlékekkel teletűzdelt városaival, nem utolsó sorban homokos strandjaival és kedvező áraival egyre több turistát vonz. Elmúlt már az az idő is, amikor...
17.12 €
A hallás utáni szövegértés mérése valamennyi nyelvvizsgán szerepel. Olyan alapvető készséget mér, amely nélkül nehéz boldogulni a mindennapi életben, és amely a sikeres vizsgázáshoz is elengedhetetlen. A felsőfokú nyelvvizsgára és az emelt szintű érettségire...
11.5 €
Ponořte se do života a díla Johna Deea, renesančního matematika a „kouzelníka královny Alžběty“! György E. Szőnyi přináší analýzu renesančního okultismu a jeho místa v evropských kulturních dějinách. Zabývá se vědeckými a duchovními spisy Johna Dee jako reflexními...
19.09 €