Szokratész védőbeszéde / A lakoma - Platón,Gábor Devecseri

9.86 €

Szókratész a klasszikus görög filozófia vezéralakja. Soha nem írt semmit, beszélgetve tanított, és élete végéig hangoztatta, hogy nem tud semmit, csupán azt, hogy nem tud semmit. Személyisége és gondolatai a mai napig hatással vannak a nyugati filozófiára, Kr. e. 399-ben azonban perbe fogták istentagadásért. Miért ítélte halálra a máig mintának tekintett ókori görög demokrácia minden idők egyik legnagyobb gondolkodóját? Mivel érvelt Szókratész az utolsó szó jogán, nem törődve azzal, hogy mentse az életét? Szókratész védőbeszédét legkiválóbb tanítványa, Platón örökítette meg az utókor számára. Az Időkapu könyvek sorozatban most Devecseri Gábor klasszikussá vált fordításában olvasható ez az időtlen remekmű.

Podobné produkty

A kötet Platón két leghíresebb dialógusát tartalmazza. A lakoma szereplői Erósznak, a szerelem istenének mérhetetlen hatalmát igyekeznek bemutatni, ki-ki a maga módján. A Szókratész védőbeszéde azt a Kr. e. 399-ben lezajlott „koncepciós pert” idézi fel, amelynek...
7.04 €
„Szókratész filozófusi életének legfontosabb gyakorlati eseménye a megtorlás intézményének elutasítása. Ez egyben a filozófiatörténet egyik legfontosabb fordulópontja.” Szókratészt minden idők egyik legnagyobb gondolkodójaként tartjuk számon. Pedig nem volt...
7.6 €
Újszerű filozófiai rendszer a teológiai fogalmak filozófiai magyarázatára. Saját matematikai modell és igés logika segítségével közelíti meg a két nagy metafizikai fordulatot: az ember megjelenését és a megváltást.
2.82 €
"Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy...
14.08 €
Devecseriné Guthi Erzsébet (1892-1965) író, műfordító az író Guthi Soma lánya és a költő Devecseri Gábor édesanyja. Pályafutását opera-énekesnőként kezdte, később azonban gazdag nyelvtudásának köszönhetően irodalmi nagyságok - Dickens, Maugham, Wodehouse, Maupassant,...
9.29 €
Devecsery László a József Attila-díjas író, költő új gyermekkönyve már a címével, a címében meglepetést sejtet... A Hármas könyv ugyanis valóban hármas, hiszen három könyvet rejt magában az egyetlen kötet. Falatka kalandjait, Marcipán apó meséit és a Versmesélőt....
9.65 €
Ez a cinke oly picinke... A felnőttek számára minden bizonnyal ismerős e kedves versike, s szívesen olvasnák újra gyermekeiknek. Devecseri Gábor szórakoztató kikapcsolódásra hívja a kicsiket egy izgalmas séta keretében. A képzeletbeli állatkertben megelevenedett...
9.86 €
„Egyszerre eszembe jutott és átéreztem, mit jelent most rám nézve a vesztés. Föltettem az egész életem.” Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij egyik legismertebb műve a szerelem és a játékszenvedély regénye. A főhőst, Alekszej Ivanovicsot a szerelem sodorja a szerencsejátékhoz,...
9.86 €