Szókratész - Helikon Zsebkönyvek 140. - Paul Johnson

7.6 €

„Szókratész filozófusi életének legfontosabb gyakorlati eseménye a megtorlás intézményének elutasítása. Ez egyben a filozófiatörténet egyik legfontosabb fordulópontja.” Szókratészt minden idők egyik legnagyobb gondolkodójaként tartjuk számon. Pedig nem volt tudós, nem írt semmit, egész életében tanulni akart. Úgy tartotta, „a vizsgálódás nélküli élet nem emberhez méltó élet”. Meg volt győződve, hogy az elképzelések tisztázása tudáshoz vezet, ami erényessé tesz, s így élhetünk jó életet, lehetünk boldogok. Hogy mit mondott, mit gondolt, azt nem az ő írásaiból tudjuk, hanem főként Platóntól, aki igyekezett minden gondolatát leírni – de később, amikor elkezdte kidolgozni a saját rendszerét, már nem lehet tudni, hogy Szókratészt idézi-e, vagy a saját gondolatait adja a szájába. Paul Johnson, a nagyszerű kultúrtörténész a megértés igazi szenvedélyével közelít Szókratészhoz: mi benne olyan elemi erejű, amitől gondolatai máig is hatnak? Ő a görög gondolkodó szemléletét egyenesen Jézus Krisztuséhoz hasonlítja – s aztán kicsit visszakozik: Szókratész azért mégsem „a kereszténység előfutára”. De halálának története mégis hasonló: Szókratészt ugyan nem kínozták meg, nem feszítették keresztre, ő maga itta meg a mérget, majd bizakodóan búcsúzott el barátaitól – örök példát mutatva, hogy az ember az elveiért, a becsülete megőrzéséért a halált is méltósággal vállalhatja.

Podobné produkty

A kötet Platón két leghíresebb dialógusát tartalmazza. A lakoma szereplői Erósznak, a szerelem istenének mérhetetlen hatalmát igyekeznek bemutatni, ki-ki a maga módján. A Szókratész védőbeszéde azt a Kr. e. 399-ben lezajlott „koncepciós pert” idézi fel, amelynek...
7.04 €
Szókratész a klasszikus görög filozófia vezéralakja. Soha nem írt semmit, beszélgetve tanított, és élete végéig hangoztatta, hogy nem tud semmit, csupán azt, hogy nem tud semmit. Személyisége és gondolatai a mai napig hatással vannak a nyugati filozófiára,...
9.86 €
Újszerű filozófiai rendszer a teológiai fogalmak filozófiai magyarázatára. Saját matematikai modell és igés logika segítségével közelíti meg a két nagy metafizikai fordulatot: az ember megjelenését és a megváltást.
2.82 €
"Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy...
14.08 €
Kakukktojás, útvesztő, árnyjáték, párosító, színező és még sok más szórakoztató feladat, ha vidáman szeretnéd tölteni az időt...
4.22 €
"Könyörögve kérem még utoljára, búcsúzóul, higgye el legalább azt, hogy az ördög létezik! Többet nem is kérek öntől."
8.45 €
Az Eszmék zsebkönyve nagy testvérénél, az Eszmék könyvénél rövidebb és velősebb. A bemutatott ideológiák – liberalizmusok, konzervativizmusok, szocializmusok, anarchizmusok, nacionalizmusok, fasizmusok és ökologizmusok – lényegére fókuszál, kiemeli az eszmei...
6.9 €
MATILDA a Morcos Madarak békéltetője. Úgy gondolja, hogy mindenkinek harmóniában kellene együtt élnie, még a madaraknak és a malacoknak is. Viszont ha a Rosszcsont Malacok megpróbálják ellopni a tojásokat, az már más tészta! Olyankor előjön belőle az őrző-védő...
2.3 €