Színészvér - Sándor Bródy

0.99 €

Bródy hősei még ismerik a nagy illúziókat, a soreli nagyságvágyat, de ennek már tere nincs; a pénz, a pozíció átvette a hatalmat, s ennek értéktörvényeit már nem eszmékkel mérlegelik. A nagy klasszikus, cselekvő hősök helyébe a maupassant-i töltésű alakok lépnek; egy önző, élveteg kort, s annak romlott hőseinek egymásra találását éri tetten az író ezekben a ma is eleven történetekben. A lehetetlenséget élik át hősei, azt az érzést, amiről majd később Ady zsoltárt ír; a szent lehetetlenség zsoltárát, hiszen akár így, akár úgy, mindenütt a lehetetlenség képe elevenedik meg, s torlaszol el minden utat az igazi, cselekvő, illúziókkal teli pályák előtt

Podobné produkty

?O volt az egyetlen nagy író, aki igazán, testtel, lélekkel modern volt. (?) Hatalmas, eredeti egyéniség volt, aki a ma legnagyobb problémáin töprengett (?) Csupa tuz, csupa láz, csupa élet volt. A korhadt, régi irodalom mellett mindig a finom pszichológiát,...
1.07 €
"Magyarország a csodálatos színészek szülőföldje és hazája" - vallja LÉNER PÉTER (1936) rendező, a nyíregyházi, majd a József Attila Színház igazgatója, akit már gyerekkorában elvarázsolt, megérintett a színészek világa, vágyott arra, hogy a közelükbe kerüljön,...
12.96 €
A népszerű történelmi regényíró új kötetében a legendás francia színésznő, Sarah Bernhardt (1844–1923) életét mutatja be.Egy holland zsidó kurtizán és egy ismeretlen apa leányaként látta meg a napvilágot. A vidéken töltött boldog gyermekkort zárdai élet váltotta...
8.42 €
A kötet a régi idők nagy hatású színészeit és színésznőit helyezi fókuszba, képekkel is illusztrálva az elmesélt történeteket. Azok számára, akiket érdekel a magyar színház és annak történelme, garantáltan érdekes és kellemes olvasmány lesz. "Csodált színészekről...
23.92 €
Ez a kötet a kitűnő írónő régi és új vidám történeteinek legjavát tartalmazza. Mit is mondhatnánk még Palotai Boris közismert és méltán népszerű...
2.79 €
Fiatal, gyönyörű, gazdag és tehetséges, ráadásul a világ egyik legnépszerűbb színésznője. Kell ennél több a boldogsághoz? Bizony kell! Ha valaki, hát a huszonkilenc éves Connie pontosan tudja, hogy a jó adag csillámporral beszórt hollywoodi álomgyár valójában...
9.67 €
Fiatal, gyönyörű, gazdag és tehetséges, ráadásul a világ egyik legnépszerűbb színésznője. Kell ennél több a boldogsághoz? Bizony kell! Ha valaki, hát a huszonnyolc éves Connie pontosan tudja, hogy a jó adag csillámporral beszórt hollywoodi álomgyár valójában...
5.91 €
Illés ?Endre Író, műfordító, könyvkiadó igazgató, 1937-ben és 1939-ben Baumgarten-díjas (1937, 1939). József Attila-díjas (1962, 1978), Kossuth-díjas (1963).Budapesten...
2.79 €
Demjén Ferenc egész munkásságát tette fel arra, hogy művészete által bontsa le a falakat, amik köztünk vannak. A slágerei alapján készült, 2024 telén debütált Hogyan tudnék élni nélküled? című film pedig mindamellett, hogy az előadó eszmeiségét vitte tovább,...
25.32 €