A színésznő és az oroszlán - Palotai Boris

2.79 €

Ez a kötet a kitűnő írónő régi és új vidám történeteinek legjavát tartalmazza. Mit is mondhatnánk még Palotai Boris közismert és méltán népszerű írásművészetéről, amellyel jellemző csípős, olykor szeretetteljesen megbocsátó s az emberi gyengéket megértő, elfogadó történeteit papírra veti? Hiszen a „jó karcolat nem szorul rá arra a lenéző elnézésre – mondotta Komlós János éppen Palotai Boris vidám történeteivel kapcsolatban –, amelyet a rossz tanulmányok iránta tanúsítanak, és semmit sem tud kezdeni azzal a szokványos magasztalással sem, amely szerint az igazi karcolat az örök emberi gyengeségeket tűzi tollhegyre. Egyrészt azért nem, mert a tartalmas karcolat mindig konkrét és korszerű, és nem is a korra jellemző általában, de egyenest a napra, amelyen született, és sohasem az örök jelenséget mutatja, csakis az időszerűt, valamint azt, hogy az örök most éppen milyen…”

Podobné produkty

Ebben a kötetünkben a színek és formák kapják a főszerepet, hogy az iskolára készülő óvodásokat egy igazán színes, vidám és élvezetes tanulási kalandra hívják. A változatos, figyelemfelkeltő illusztrációk és játékos feladatok örömteli módon vezetik be a gyerekeket...
8.42 €
Szicília koronázatlan királyainak valós, inspiráló története Stefania Auci nemzetközi bestsellerében elevenedik meg újra: a mindenre elszánt, ambiciózus Florio család férfi tagjai a vagyon és a hatalom megszerzése érdekében készek a legnagyobb áldozatra is:...
16.13 €
Demjén Ferenc egész munkásságát tette fel arra, hogy művészete által bontsa le a falakat, amik köztünk vannak. A slágerei alapján készült, 2024 telén debütált Hogyan tudnék élni nélküled? című film pedig mindamellett, hogy az előadó eszmeiségét vitte tovább,...
25.32 €
A Mancs Őrjárat kutyijai ezúttal egy színpompás küldetésre hívnak! Ryder, Chase és barátai csak rád várnak, hogy életre keltsd őket a könyv lapjain! Ragadd meg ceruzáid, zsírkrétád, vagy elő a festékekkel, és színezd ki Kaland-öböl hőseit! Jó szórakozást!
2.81 €
"Magyarország a csodálatos színészek szülőföldje és hazája" - vallja LÉNER PÉTER (1936) rendező, a nyíregyházi, majd a József Attila Színház igazgatója, akit már gyerekkorában elvarázsolt, megérintett a színészek világa, vágyott arra, hogy a közelükbe kerüljön,...
12.96 €
Bródy hősei még ismerik a nagy illúziókat, a soreli nagyságvágyat, de ennek már tere nincs; a pénz, a pozíció átvette a hatalmat, s ennek értéktörvényeit már nem eszmékkel mérlegelik. A nagy klasszikus, cselekvő hősök helyébe a maupassant-i töltésű alakok lépnek;...
0.99 €
?O volt az egyetlen nagy író, aki igazán, testtel, lélekkel modern volt. (?) Hatalmas, eredeti egyéniség volt, aki a ma legnagyobb problémáin töprengett (?) Csupa tuz, csupa láz, csupa élet volt. A korhadt, régi irodalom mellett mindig a finom pszichológiát,...
1.07 €
Az elsősorban felnőtteknek szóló színezőnk az öröm hangulatát – mely mindenki számára nagyon fontos – hozza el a kreatív kikapcsolódásra vágyóknak. Mindenki válogathat kedve szerint e különlegesen szép gyűjteményből, a nagy gonddal összeállított színes képek,...
10.7 €
A népszerű történelmi regényíró új kötetében a legendás francia színésznő, Sarah Bernhardt (1844–1923) életét mutatja be.Egy holland zsidó kurtizán és egy ismeretlen apa leányaként látta meg a napvilágot. A vidéken töltött boldog gyermekkort zárdai élet váltotta...
8.42 €