Színek és évek - Margit Kaffka

2.81 €

A ?Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi asszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.

Podobné produkty

"Boldog és szép volt ez az elillanó idő, üde ragyogású színek és súlytalan, lebbenő évek. Mintha a keringő ütemeire röpültek volna el fölöttem, mély, édes félandalodás közepett. Néha még most is lebegek és forgok így álmomban; a régi, akkori divatos valcerek...
16.9 €
"„Boldog és szép volt ez az elillanó idő, üde ragyogású színek és súlytalan, lebbenő évek. Mintha a keringő ütemeire röpültek volna el fölöttem, mély, édes félandalodás közepett. Néha még most is lebegek és forgok így álmomban; a régi, akkori divatos valcerek...
12.67 €
A Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával...
2.68 €
Kaffka Margit nemcsak egy korszaknak, de a teljes magyar irodalomnak egyik legvonzóbb, legérdekesebb alakja, s egyben legtehetségesebb asszonyírója. Noha szinte valamennyi művében a nőkérdést – ezt az írói indulásával szinte egyidőben jelentkező, szenvedélyeket...
0.99 €
Amerre járok, nő virág elég: Csak szaggatom, te jutsz eszembe még. A legszebb rózsát küldeném neked, Hiába - messze vagy te, nem lehet -, Míg odaérne, elhervadna rég!
2.79 €
Mária évei, Vallomások, Lírai jegyzetek, Két nyár, Színek és évek
8.45 €
A lélektani elemzés módszerét kibontó regény a Színek és évek folytatása. Laszlovszky Mária történetét mondja el, aki már az állásban lévő...
1.07 €
Az Állomások hősnője, Rosztoky Éva a múlt és a tragikus kezdet nőalakjai után az új világ győztes asszonyát hivatott képviselni, aki nem a házasságban találja meg kiteljesedését.
2.79 €
Kaffka ?Margit elbeszélésekkel kezdte prózaírói pályafutását, s a műfajhoz haláláig hű maradt. Elbeszéléseiben a korszakváltás nyugtalanságainak teljes...
1.07 €