Kaffka ?Margit elbeszélésekkel kezdte prózaírói pályafutását, s a műfajhoz haláláig hű maradt. Elbeszéléseiben a korszakváltás nyugtalanságainak teljes térképét megrajzolja, s az új életérzéshez, mely egyidejűleg forradalmas újat-akarás és gyógyíthatatlan nosztalgia régi, semmibe-tűnt harmóniák után, a műfajt is hozzáigazítja. Írásai megtelnek színnel, fénnyel, hangulati elemekkel s az emberi nyugtalanság soha ki nem fejezett motívumaival. Kivételes írói érzékenysége minden fontos külső és belső jelzést felfogott, s törekedett is az élet új törvényeinek és sorsszerű változásainak művészi fölfedezésére. Egyik méltó utóda, Kádár Erzsébet írja, hogy „az összefüggések fonalait követve a kor minden nagy kérdése felé a szerző és a nyugtalan lélek mohóságával kinyújtotta a kezét”. A változásokat mindenekelőtt az emberek életében és sorsában méri föl, beteljesült vagy beteljesületlen szerelmeken, felbomló vagy szövődő kapcsolatokon, elfojthatatlan lázadásokon vagy kényszerű megalkuvásokon, új vágyak hatalmán és emlékek vonzásán, válságok előtti és válságok utáni állapotokon, s mind azon, ami az életet gyötrelmes valódiságával és nyugtalanító szépségével teljessé teszi.