Mi jut eszedbe a Graffitiről? Persze, hogy a gombamód szaporodó tagek. Azok a furcsa, elfolyó, nehezen olvasható, máskor meg egyenesen idegesítő és ocsmány filcfirkák. Meg a szanaszét karistolt ablakok. Aztán a szépen megírt és veszélyes helyekre kirakott cuccok. És a vasút menti lepattant senkiföldje agyonfestett, látványos színes világa. Hogy már indul tovább a vonat, de még mindig nem tudod kibetűzni... Vagy az a hirtelen támadó dühroham, hogy na, ez már pofátlanság! Hisz ez egy műemlék! Ezek ezt sem tisztelik! De egyáltalán kik ezek? Mindenütt nyomot hagynak, mégis láthatatlanok. Az elsőkönyves író, Bódi Péter regényének főhőse ezeknek a srácoknak az egyike, aki most elvisz téged magával... írni. Szétírni a várost, a vonatot, a padokat, falakat. És mesélni önmagáról, másokról, motivációkról és mindennapokról. Arról gondolkozni, hogy mindez vandalizmus, önkifejezés, vagy művészet. S eközben érzéki élményként tárul eléd a graffitis életforma minden mozzanata. A festék szagától a harsogó szirénáig. Nevezhetjük ezt a könyvet ifjúsági regénynek is, csak épp fordított értelemben: nem az ifjúság okítását szolgálja, talán inkább okítás az ifjúágról. Szerepel benne a tinédzserkor minden szőnyeg alá söpört kihívása és nyűge: a zsebpénzen megvehető olcsó sörök és kannás borok, az újdonsült középiskolásként belénk vert görög klasszikusok, az mp3 lejátszóból bömbölő zenék, a dealertől vett fű bűnös csábereje, a mit sem sejtő szülőktől szerzett házi pálinka okozta alkoholmérgezés, a pár hétig tartó, gyorsan lecserélhető szerelmek, az iskolai fenyegetések. Debod Dániel, a regény főhőse, ezeknél többre vágyik. Nyomot akar hagyni. A maga módján kitűnni. Hagyják neki? A könyv végére, habár nem válik belőlünk vonatokat teletagelő vandál, és továbbra sem leszünk feltétlen rajongói a fekete filc -márványszobor kombónak, mégis nagy mélységekig megismerünk, és ezáltal el tudunk fogadni egy szubkultúrát (vagy ha úgy tetszik: ellenkultúrát). És ez nagy szó egy olyan országban, ahol a "másság", a "szabad", az "alternatív", sőt a "másságizmus" már közkedvelt szitokszavak, és ahol nem kívánatos, sőt egyre gyakrabban büntetendő az, ha valaki nem kíván a fősodorral együtt haladni. Pedig van, aki legalább színeket álmodik ezekre az omladozó, szürke falakra.