Szeretni és szeretve lenni - Jim Towey

8.45 €

Jim Towey kongresszusi tisztviselő volt az 1980-as években, látszólag sikeres (és hívő) ember, de már fiatalon kiégettnek érezte magát, az életét üresnek, céltalannak - mígnem egy röpke találkozó Teréz anyával mindezt megváltoztatta. Önkéntesként kezdett dolgozni egy leveskonyhán, majd évtizedeken át ő intézte "Anya" jogi ügyeit. Most pedig, a halála után úgy meséli el az életét, ahogy még senki. Azt, ahogy elindult Albániából, ahogy a Haldoklók Otthonát megszervezte Kalkuttában, ahogy minden tevékenységében Jézus iránti szeretete vezérelte, ahogy mindennap sokat imádkozott, egyszóval életének főbb elemeit már ismerhetjük másoktól s részben tőle magától is.Jim Towey e történet mélyére hatol: mesél arról, hogyan élte át Teréz anya - éveken, évtizedeken át - a lélek sötét éjszakáját: amikor úgy érezte, Isten nincs vele, sőt sehol sincsen. Mesél Anya apró humoráról, gyermeki kedvességéről, de hétköznapi gyarlóságairól is. S ugyanakkor könyvében igyekszik megvédeni őt azokkal a súlyos vádakkal szemben, amelyek egy időben oly gyakran elhangzottak Teréz anyával kapcsolatban."Ha látom, hogy valaki haldoklik, magamhoz veszem. Ha látom, hogy éhes, enni adok neki. Ő is tud szeretni és szeretve lenni. Nem nézem a bőrszínét. Nem nézem a vallását. Nem nézek semmit. Minden ember, legyen hindu, moszlim vagy buddhista, a testvérem." - Teréz anya"Teréz anya mosolyában, szavaiban és tetteiben Jézus újból a világ utcáin járt irgalmas szamaritánusként." - II. János Pál pápa

Podobné produkty

„Teréz anya mosolyában, szavaiban és tetteiben Jézus újból a világ utcáin járt irgalmas szamaritánusként.” II. János Pál pápa Jim Towey kongresszusi tisztviselő volt az 1980-as években, látszólag sikeres (és hívő) ember, de már fiatalon kiégettnek érezte magát,...
12.67 €
„Édes, romantikus regény, az Idétlen időkig és az Igazából szerelem rajongóinak.” – Jodi Picoult New York Times bestsellerszerző Egy nap mindörökké? Gemma Petersnek nincs mire panaszkodnia. Rádiós producerként vált ismertté Los Angeles zenei életében. Legjobb...
13.52 €
Egy nap mindörökké? Gemma Petersnek nincs mire panaszkodnia. Rádiós producerként vált ismertté Los Angeles zenei életében. Legjobb barátnője, Lila tűzbe tenné érte a kezét, és minden este Rex, hűséges labradorja várja otthon. Azonban mióta rocksztár exbarátja...
16.34 €
Caitlin és Caleb összefog, hogy együtt igyekezzenek megtalálni az egyetlen tárgyat, amely képes megállítani a közelgő vámpír és ember háborút: az elveszett kardot. Bár...
2.41 €
Eszterhai Katalin újságíró, szerkesztő, televíziós producer. 1987-ben férjével és lányaival együtt Olaszországba költöztek, majd két év római tartózkodás...
8.45 €
A történelmi regény a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik. Főhőse Ocskai.
2.82 €
?Nehezen gyógyult be az a seb, amit Ocskay a testvérétol kapott, s ,mikor már egészen begyógyult is, akkor is egyre fájt. A dicsoségrol hazudó álmai szétfoszlottak. Maga a hadjárat, ami azután folyt, egészen elvesztette addigi lovagias jellemét, mind a két...
1.07 €
Van egy ajtó. Ha megtalálod, és átlendülsz rajta, különös világba csöppensz. Egy olyan világba, ahol a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak. Egy olyan világba, ahol az álmaid valóra válnak. Egy olyan világba, ahol, ha túl soká időzöl, a félelmeid veszik...
13.46 €
Fejős Éva: Mert nekünk szeretnünk kell egymást Van egy ajtó. Ha megtalálod, és átlendülsz rajta, különös világba csöppensz. Egy olyan világba, ahol a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak. Egy olyan világba, ahol az álmaid valóra válnak. Egy olyan világba,...
7.58 €