Szeretni és szeretve lenni -Teréz anya - ahogyan én láttam - Jim Towey

12.67 €

„Teréz anya mosolyában, szavaiban és tetteiben Jézus újból a világ utcáin járt irgalmas szamaritánusként.” II. János Pál pápa Jim Towey kongresszusi tisztviselő volt az 1980-as években, látszólag sikeres (és hívő) ember, de már fiatalon kiégettnek érezte magát, az életét üresnek, céltalannak – mígnem egy röpke találkozó Teréz anyával mindezt megváltoztatta. Önkéntesként kezdett dolgozni egy leveskonyhán, majd évtizedeken át ő intézte „Anya” jogi ügyeit. Most pedig, a halála után úgy meséli el az életét, ahogy még senki. Azt, ahogy elindult Albániából, ahogy a Haldoklók Otthonát megszervezte Kalkuttában, ahogy minden tevékenységében Jézus iránti szeretete vezérelte, ahogy mindennap sokat imádkozott, egyszóval életének főbb elemeit már ismerhetjük másoktól s részben tőle magától is. Jim Towey e történet mélyére hatol: mesél arról, hogyan élte át Teréz anya – éveken, évtizedeken át – a lélek sötét éjszakáját: amikor úgy érezte, Isten nincs vele, sőt sehol sincsen. Mesél Anya apró humoráról, gyermeki kedvességéről, de hétköznapi gyarlóságairól is. S ugyanakkor könyvében igyekszik megvédeni őt azokkal a súlyos vádakkal szemben, amelyek egy időben oly gyakran elhangzottak Teréz anyával kapcsolatban. „Ha látom, hogy valaki haldoklik, magamhoz veszem. Ha látom, hogy éhes, enni adok neki. Ő is tud szeretni és szeretve lenni. Nem nézem a bőrszínét. Nem nézem a vallását. Nem nézek semmit. Minden ember, legyen hindu, moszlim vagy buddhista, a testvérem.” Teréz anya

Podobné produkty

Mi marad az emberből, ha elengedve a korábbi generációktól átvett terheket lecsupaszítja magát? Tamara éjjel a tudatalattijából fel­törő bűntudattal küzd, nappal pedig a közösségi média fényezett világában botladozik. Tudjuk, hogy mama szeret, csak ne tenne...
12.65 €
Mi marad az emberből, ha elengedve a korábbi generációktól átvett terheket lecsupaszítja magát? Tamara éjjel a tudatalattijából fel­törő bűntudattal küzd, nappal pedig a közösségi média fényezett világában botladozik. Tudjuk, hogy mama szeret, csak ne tenne...
8.14 €
Idestova negyven esztendeje született ez a könyv vagy inkább drámai elrendezésű feljegyzés-sorozat a 20. századi magyar ébredéstörténetről. Írója, Szikszai Béni (1908–1985), a Bethánia CE Szövetség főtitkára (gyakorlatilag vezetője) negyedszázaddal az egyesület...
7.01 €
A könyv azt igyekszik tömören bemutatni, hogy mit gondolt és tanított az emberi élet korunkban különösen érvényes alapvető kérdéseiről. Teréz Anya fáradhatatlanul hirdeti véleményét arról, hol található az igazi béke és boldogság, és őszinte szavaival és még...
13.57 €
Kísérlet − Számold meg a szívverésedet! Nincs szükség jól felszerelt kórházra ahhoz, hogy megfigyelhesd a szívverésedet. Próbáld ki ezt: 1. Végy egy...
4.2 €
A tudás enciklopédiája népszerű sorozatunk legújabb kötete a Közlekedés, amelyben a szárazföldi, a vízi és a légi járművek színes világát ismerhetjük meg. A hatalmas óceánjáróktól az apró drónokig rengeteg érdekességet és hasznos információt tudhatunk meg a...
30.7 €
Lenyűgöző képek, fantasztikus tények a világegyetemről, az ősrobbanástól a fekete lyukon át az űrutazásig. Fedezed fel a Naprendszer bámulatos bolygóit és holdjait! Csodáld meg az éjszakai égbolt látványos csillagképeit! Ismerd meg a különböző űreszközöket,...
20 €
A szerző első nagy sikere végre újra kapható! Holly Kennedy élete tündérmesébe illő: férjhez ment a gimis szerelméhez, a jóképű Gerryhez, akivel hét éve élnek boldogan Dublinban, egy pici lakásban. Egy nap azonban Gerry fejfájása elviselhetetlenné válik, és...
6.73 €
Holly Kennedy biztonságos élete a feje tetejére áll, amikor "megtalálja" az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Megkérik...
7.88 €