Szerelemszivárvány I. - Mérey Valér

4.23 €

Általában ritkán látunk szivárványt, Még ennél is ritkábban olyat, amelynek szinte a teljes íve látszik, és a színek spektrumából mind a vörös, mind az ibolya éle jól kirajzolódik. Ilyenkor – ha erre fogékonyak vagyunk – különösen szerencsésnek érezzük magunkat és csak gyönyörködünk a látványban. A kötet címében a szivárvány arra utal, hogy az olvasó az ezerarcú szerelmek számos fajtáját, mint tört fényeket pillanthatja meg, kaphat belőlük kóstolót. Így az érzelmek hullámvasútján bejárhatja a csetlő-botló, fiatal, durcás, a hideg, a bálványozó, az érett-mély, az ellobbanáson mélázó, a gyásznak határt szabó, az önző, a zsarnok, a pusztító, az önbizalom hiányos, a kihasznált, az újrakezdő, a visszahúzódó, a kényszerített, a méricskélő, a tántoríthatatlan, a játékos, a perzselő, az éhező, a kiteljesedésre buzdító, a feladó szerelmet megélő gondolatainak lankáit. Ezek közül egyik-másik esetében felmerülhet, hogy szerelmek-e egyáltalán. Végül arra tekintettel kapták e minősítést, hogy akik így éreznek, éreztek, önmagukat szerelmesnek látták, érezték. A kötetet azoknak ajánlom, akik a modernt és a hagyományost ötvöző, a versszerkezetek szigora elé a tartalmat helyező, könnyed, zenei hangzású szerelmes versekben gyönyörködni tudnak, de nem rettenti őket az idillen kívüli részletek bemutatása sem.

Podobné produkty

E kötet a régmúltból felbukkanó, a lánykérést fontolgató, a dacos, a várakozó, a párja mellett is magányos, a búcsúkor is ábrándozó,...
4.23 €
E második kötet a szivárvány további színeinek vizsgálatára csábít. Ígéri, hogy a mohó szemek kóstolót kaphatnak e kötetben a sírig tartó,...
4.23 €
Már a harmadik kötetnél járunk. Ez is – töretlen elhatározással – a szivárvány további színeinek vizsgálatára csábítja az olvasót.E kötetben...
4.23 €
Miután 25 évig élte azt, amit az álmainak hitt, Kyle Cease hirtelen felismerte, hogy a "Boldog leszek, ha valami megtörténik" hit hatalmas hazugság. Egy sugallat hatására abbahagyta sikeres humorista pályafutását és telt házas Evolving Out Loud előadásain mint...
14.18 €
Minden tökéletesnek tűnt az esküvő napjáig. A helyszín, a hófehér ruha és a vőlegény is. A sorsban azonban nem lehet vakon megbízni. Rylee hitt a belső vágyban, ami hajtotta az álmai felé, ám az esküvője napján, amikor Dustin egy szó nélkül elhagyta, rájött,...
13.52 €
Minden tökéletesnek tűnt az esküvő napjáig. A helyszín, a hófehér ruha és a vőlegény is. A sorsban azonban nem lehet vakon megbízni. Rylee hitt a belső vágyban, ami hajtotta az álmai felé, ám az esküvője napján, amikor Dustin egy szó nélkül elhagyta, rájött,...
16.34 €
A 31 éves Annie McDee-nek nemrég bomlott fel egy hosszú párkapcsolata. A lány rosszkedvű, a munkájában se leli örömét. Épp egy lepukkant régiségboltban keresgél születésnapi ajándékot arra érdemtelen új szeretőjének, amikor a limlomok közt észrevesz egy elkoszolódott...
6.73 €
Egy felfoghatatlanul szép és szívszorító igaz történet. Két nő szerelmi vallomása arról a férfiról, aki mindennél többet jelentett számukra. Mély, megrázó, igazi lelki utazás ez, mely magával ragad, elrepít az ismeretlenbe, a cseresznyevirágba borult Kiotóba,...
10.6 €
Senki sem akad a világirodalomban, aki annyit tudna a szerelem természetrajzáról, mint Stendhal. Senki, aki oly módszeresen és magával ragadóan térképezte volna föl az intim szenvedélyeket s egyúttal Európa udvarlási szokásait, „technikáit”. Lélektani megfigyeléseit...
3.38 €